Eredmények: 249 állásajánlat
- Fiatal munkaerőt keresünk elsősorban Laboratóriumi kalibrálási munkák elvégzésére Bővebben arról, miben számítunk majd rád: Laboratóriumi és helyszíni kalibrálások végzése Kapcsolattartás és egyeztetés a megbízó képviselőjével Kalibrálási bizonyítvány készítése...AjánlottJó fizetésBejelentett munkaviszonyHosszú távúTeljes munkaidő8 órásFőállás
- Olyan munkahely kialakítására törekszünk, ahol a kollégák önállóan és csapatban is jól együtt tudnak dolgozni, egymást segítve az ügyfelek igényeit szem előtt tartva. Jelentkezni lehet a (***) ***-**** telefonszámon vagy a ****@*****.*** címen illetve...AjánlottJó fizetésAlkalmi munkaAzonnali munka
- A HÉV kijelölt vasúti pályaszakaszokon a pálya, illetve annak tartozékainak karbantartási, javítási, felújítási feladatainak előírás szerinti, felügyelet melletti végrehajtása Új munkatársunk feladatai lesznek - vasúti pályafenntartási és -felújítási tevékenység előkészítő...AjánlottBejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- Változatos munkavégzés az ország területén, ahová brigádszállító kisbusszal jutnak el Kollégáink.Feladatok: Közrem űködés forgalomtechnikai feladatok kivitelezésében: útburkolati jelek festésénél közúti táblák kihelyezésénél úttereléseknél stb. Amit kínálunk...AjánlottBejelentett munkaviszonyHosszú távúAzonnali munka
- Dinamikusan fejlődő, magyar tulajdonban lévő, budapesti székhellyel rendelkező épületgépészeti cégünk, épületgépész generál kivitelezésekkel foglalkozik. Ipari jellegű beruházások, gépészeti munkáiban veszünk részt, valamint kapacitás függvényében, lakóssági...AjánlottJó fizetésTeljes munkaidőAzonnali munka
- Csatlakozzon Magyarország egyik meghatározó épületgépész kivitelező cégéhez! Partnercégünk magyar tulajdonban lévő, budapesti székhelyű vállalkozás. Cégük megalapítása óta jelentős fejlődésen ment keresztül és mára a hazai gépészeti-kivitelezési piac egyik meghatározó...AjánlottHosszú távú
- Az ÉMI-TÜV SÜD Kft. Magyarország egyik piacvezető tanúsító cége, amely immár több mint 25 éve nyújt magas színvonalú megoldásokat a vizsgálat, ellenőrzés, auditálás, tanúsítás területén. Cégünk olyan lelkes gyakornokot keres, aki szívesen tanul új dolgokat, gyorsan és...Ajánlott
- Feladatok: Az erjesztési folyamatok végrehajtása: élesztő, sörlé, zöldsör és kondicionált sör előállítása, kezelése Az erjesztő berendezések szakszerű kezelése és felügyelete Az üzem, valamint a technológiai berendezések tisztán tartása Minőségirányítási ...Ajánlott12 órás
- ...munkatársakat, akik amellett, hogy precízek és megbízhatók, középfokú vegyipari végzettséggel is rendelkeznek. Gyógyszerhatóanyag gyártó technikus Feladatok technológiai feladatok végrehajtása folyamatirányító rendszerek munkaállomásainak és eszközeinek kezelése és...AjánlottHosszú távúTeljes munkaidő
- Új munkatársunk feladatai lesznek HÉV vonalak egyenáramú vontatási energiaellátó rendszereinek üzemeltetése során műszaki feladatok ellátása, a közvetlen vezető szakmai feladatainak támogatása, részvétel döntéselőkészítésekben, megvalósítás koordinálásában, szakmai ...AjánlottBejelentett munkaviszonyOkj képzésTeljes munkaidő
Hűtéstechnikai ismerettel rendelkező mérnök-üzletkötőket keresünk! Munkavégzés helyszíne: Budapesten
Feladatok: Üzletkötő pozíció feladatköre: Hőszivattyúk, folyadékhűtők, VRV-k, precíziós klímaszekrények, fan coil, termoventilátor berendezések értékesítése Kapcsolattartás az ügyfelekkel, megrendelőkkel Kommunikáció és kapcsolattartás partnereinkkel, a berendezések...AjánlottKötetlen munkaidő196 200 Ft/hó
...Rendelkezel szakirányú technikusi végzettséggel? Örömmel kamatoztatnád megszerzett tudásodat a vasútnál? Jelentkezz hozzánk, és mi támogatjuk további fejlődésedet! Új munkatársunk feladatai lesznek elvégzi a távközlési berendezések rendszerbe illesztésével kapcsolatos...AjánlottBruttó bérNettó bérTeljes munkaidő- ...sterilizálása; dokumentálása, Mintakezeléssel és a munkavégzéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok. Képzettség Mikrobiológiai technikus vagy vegyész-technikus végzettség. Hasonló munkakörben szerzett 2-3 éves tapasztalat. Felhasználói szintű számítógépes...AjánlottTeljes munkaidő
- Szeretnél egy olyan mérnöki pozícióban dolgozni, ahol valódi projekteken keresztül alakíthatod a jövő intelligens épületeit? Ha van tapasztalatod épületautomatizálás vagy gyengeáramú rendszerek terén, akkor nálunk a helyed! Sector: Construction/Civil Engineering...Ajánlott
- ELMŰ Hálózati Kft. | Határozott idejű | Teljes munkaidős Áramhálózati Regionális Központunk budapesti irodájába keressük új munkatársunkat határozott időre , 2026. 07.01-ig. Feladatok, melyeket Rád bízunk: A beérkező ügyfél megkeresések fogadása, kezelése...AjánlottTeljes munkaidő
- ...fel. A cég magyarországi csapata folyamatosan bővül, ezért keresnek, motivált új kollégát az alábbi pozícióba: Adatközponti technikus Amit k ínálnak: ~ támogató környezet, amely lehetőséget nyújt a szakmai fejlődésre ~ lehetőség nemzetközi környezetben való...Jó fizetés
- ...műszaki technológia alapján műszaki karbantartási tervek készítése Amire a munkakör betöltéséhez szükség van Szakirányú technikusi képesítés vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú szakirányú képesítés Egészségügyi alkalmasság Elővárosi pályahálózatra...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- Partnercégünk 1998 óta működő cég, évente több ezer munka kivitelezését bonyolítja. Csapata bővítése végett kollégákat keres.Feladatok: Lakások és társasházak üzemeltetése szervizelése, valamint hibák felderítése és meghatározása Nyomó és lefolyó vezetékek karbantartása...Jó fizetésTeljes munkaidő
- Csatlakozz Budapest legmodernebb mozijának csapatához! Az ETELE Cinema egy modern multiplex, ahol a legújabb hang- és vetítéstechnika találkozik a mozizás szenvedélyével. Nálunk egy lendületes, összetartó csapat dolgozik együtt azért, hogy minden vetítés felejthetetlen...Teljes munkaidőAzonnali munkaMűszakos munka
600 000 - 650 000 Ft/hó
...Munkavégzés helye:Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Munkaidő:H-Cs 7:00-15:10, P 7:00-14:20 Amennyiben felkeltettük érdeklődésed küld el önéletrajzod bérigény megjelöléssel a ****@*****.*** e-mail címre "Gépészeti technikus BUD" megjelöléssel....Bruttó bérHosszú távú- Legalább középfokú végzettség Legaláb alapfokú angol nyelvtudás Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat Autóalkatrészek gyártásával foglalkozó partnerünkhöz keresünk új munkatársakat ,[A gyártás folyamatközi és beszállítói hibák okának kivizsgálása, Alkatrész jóváhagyáshoz...
- Feladatok, amikben Rád számítanak: A furgonok rakodóterébe beépített saját tervezésű és gyártású mobil palackvisszaváltó berendezésen előforduló hibakeresés A beépített automata moduljainak cseréje szükség szerint Adminisztratív feladatok elvégzése A Rád bízott...Bejelentett munkaviszony8 órás
- ...szereted a kihívásokat és rendelkezel mechanikus végzettséggel, akkor ez a lehetőség neked szól! Csatlakozz hozzánk Karbantartó technikusként Veresegyházon, és légy részese egy innovatív vállalatnak! Feladatok A tervezett és meghibásodásokhoz kapcsolódó karbantartási feladatok...Bruttó bérNettó bérBejelentett munkaviszonyHosszú távúTeljes munkaidőDélutániÉjszakai munkaMűszakos munka
- Technikus – Repair CenterCsatlakozz a GE Healthcare csapatához, és dolgozz olyan technológiákon, amelyek életeket mentenek!Olyan elhivatott szakembert keresünk, aki szívesen végez összetett műszaki fe Technikus – Repair Center Csatlakozz a GE Healthcare csapatához,...Azonnali munka
430 000 - 470 000 Ft/hó
Követelmények: ~szakirányú középiskolai végzettség (lehetőleg villanyszerelői), ~probléma megoldó készség és megfelelő hozzáállás, ~jó kommunikációs készség, ~nyitottság az üzemeltetés során felmerülő egyéb feladatokra. Munkakörülmények: Prémium...- ...RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság, Metró Üzemigazgatóság, Pálya – és Alagútfenntartási Szakszolgálata Pályafenntartási technikus munkakörbe felvételt hirdet A munkakör betöltésének feltételei: ~ technikus / felsőfokú szakképesítés ~ vasútépítő és -...Bruttó bérHosszú távúTeljes munkaidőAzonnali munkaNappali
- Céginformáció Kraft-FM Kft-t a megalapítása óta a dinamikus növekedés jellemezi, ami a piacon elnyert nagy volumenű projekteknek, a tulajdonosunk általi felvásárlásoknak, valamint szakembereink hozzáadott értékének köszönhető. Sikeres akvizíciókkal, globális facility...
- Norvég híradástechnikai Partnercégünk részére keresünk TECHNIKUS KOLLÉGÁT! Munkaidő: Hétköznap 6:30 - 15:00 Helyszín: IV. kerület Feladataid lesznek: ~Kapcsolattartás a norvég fejlesztőkkel ~Elektronikai hibák feltárása és javítása ~Új gyártási és tesztelési...Jó fizetésAzonnali munkaHétköznap
- ...pozitív hatást tudnak gyakorolni a világra. Keressük azt az új csapattagot, aki csatlakozna értékesítési csapatunkhoz, alkalmazás technikus feladatkörben. Te igent mondanál az alábbi kérdésekre? Tisztelettel bánsz kollégáiddal? Mindig az ügyfelek igényeit szem...Hosszú távú
376 800 - 400 800 Ft/hó
állandó délelőtti műszak 2 év felett 5 évig Munkakör kiegészítése az intézmény általános jellegű karbantartása Kapcsolódó nyertes pályázat Felajánlott havi bruttó...Bruttó bérHosszú távúDélelőttösMűszakos munka- 20 éves múlttal rendelkező, hálózati vízadagolók karbantartásával és üzemeltetésével foglalkozó partnercégünk szervizes csapatának bővítésére keresünk új kollégákat.Feladatok: ~ Folyamatosan növekvő hálózati vízadagoló gépparkunk karbantartására és üzemeltetésére keresünk...Jó fizetés
- ...Energetikai technikus Leírás Az Egis Gyógyszergyár Zrt.-hez keresünk új munkatársakat kalorikus energetikai technikus pozícióba a 10. kerületben. Energetikai technikus Feladatok A légtechnikai rendszerek, gőzkazánok, gőz- és HMV rendszerek, távvezetékek,...Bruttó bérBejelentett munkaviszonyTeljes munkaidőDélutáni3 műszakosÉjszakai munka
- ...Elektronikai karbantartó technikus (Budapest X.ker.) Feladatok Gépek elektromos karbantartása, elektromos hibaelhárítás Elektromos átalakítási munkák elvégzése PLC hibakeresés Elvárások Erősáramú villanyszerelői végzettség Gépkarbantartási ismeretek...Teljes munkaidő
- Toborzási szolgáltatásunk során a jelölteket nem engedjük el a kiválasztási folyamat végén – tanácsadóként végigkísérjük és támogatjuk őket, hogy a lehető legjobb döntést hozzák meg karrierjük és jövőjük szempontjából. Célunk, hogy ne csupán egy új pozíciót találjanak,...Jó fizetésHosszú távú
- Feladatok: · berendezések elektronikai alkatrészeinek összeépítése, javítása, SMD alkatrészek mikroszkóp alatti forrasztása · telepítésben, beüzemelésben való részvétel · karbantartási és hibakeresési feladatok végzése A munkakörhöz tartozó elvárások: · műszerész...
- Job Description: 1.Responsible for the establishment, maintenance, daily operation, and improvement of the quality system for the European Sales Department of BYD. 2.Lead external audits (e.g., ISO 9001, IATF 16949, customer-specific) and manage corrective actions ...
1 690 Ft/óra
...jegyzőkönyvek készítése ~Szoros együttműködés a fejlesztő mérnökökkel Elvárások: ~Szakirányú végzettség (Villamos (energetikai) technikus, Elektronikai technikus) ~Pályakezdők jelentkezését is várjuk ~Gyengeáramú ismeretekkel rendelkezel ~Csapatjátékos, dinamikus...Hosszú távúAzonnali munka580 000 Ft/hó
...számára Munkavégzés helye: X. kerület Az Egis Gyógyszergyár Zrt.-hez keresünk új munkatársakat kalorikus energetikai technikus pozícióba a 10. kerületben. Feladataim A légtechnikai rendszerek, gőzkazánok, gőz- és HMV rendszerek, távvezetékek, hűtőrendszerek...Bruttó bérBejelentett munkaviszonyDélutáni3 műszakosÉjszakai munka1 000 000 - 1 250 000 Ft/hó
Te vagy az ideális jelölt, ha: C/C++ tudással rendelkezel. Van legalább 2 év tesztelés területén szerzett tapasztalatod. Aktív angol és német nyelvtudással rendelkezel, írásban és szóban is. Szeretsz hosszútávú projekten dolgozni. Proaktivitás, problémamegoldó...Kötetlen munkaidő- Legyen az első jelentkezők egyikeMilyen feladatok várnak a leendő kollégára? ~Gépek elektromos karbantartása, elektromos hibaelhárítás ~Elektromos átalakítási munkák elvégzése ~PLC hibakeresés Melyek az álláshoz tartozó elvárások? Erősáramú villanyszerelői végzettség ~Gépkarbantartási ismeretek...Bruttó bérBejelentett munkaviszony8 órás3 műszakos
- ...Partnerünk, aki egyedi vezérléstechnikai és gépfelügyeleti berendezéseket tervez és gyárt az energiaipar számára, Teszt technikus pozícióba keresi csapata legújabb tagját. Feladatok: Szekrények tesztelése a vevői és minőségi követelmények szerint a tesztcsapat felügyelőjének...
- Saját csapatunkba keresünk alvállalkozói szerződéssel Automatizált tesztelő kollégát, aki rendelkezik banki területen szerzett tapasztalattal. A pozíció teljes munkaidős elfoglaltságot igényel, heti 40 munkaórás kapacitással. Az iroda Budapesten a 13. kerületben található...Teljes munkaidőHeti 2 napra
- Ha érdekel a műszaki terület, szívesen szereznél szakmai tapasztalatot és vállalsz nyári munkát (akár hosszabb távon is), várjuk jelentkezésed! Rugalmas időbeosztás, versenyképes órabér, szakmai fejlődési lehetőség egy izgalmas környezetben! Pensum Group...ÓrabéresNyári munkaHosszú távú
- ...Az alábbi városokba keresünk munkatársakat Gépész technikus pozícióba: Megjegyzés: Egyszerre több város is kijelölhető! Az állásainkra a jelentkezés gombon keresztül pályázhat, vagy elküldheti önéletrajzát az bardi.karrier+****@*****.*** e-mail címre....Jó fizetésBejelentett munkaviszonyHosszú távúTeljes munkaidőHétvégi
- Az Ön új cége Partnerünk nemzetközileg elismert mérnökiroda. Az Ön új pozíciója technológiai kiszolgáló rendszerek tervezése (nitrogén, sűrített levegő, NMP, forróolaj, gőzrendszerek, víztisztító rendszerek stb.) önálló tervezési tevékenység társterületekkel...
- Elektronikai karbantartó technikus álláslehetőség a X. kerületben 3 műszakos munkarendben Feladatok Gépek elektromos karbantartása, elektromos hibaelhárítás Elektromos átalakítási munkák elvégzése PLC hibakeresés Egyéb információk Munkavégzés helye: Budapest 10...Teljes munkaidőAzonnali munka3 műszakos
- BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VILLAMOS INFRASTRUKTÚRA FŐMÉRNÖKSÉG PÁLYAMUNKÁS munkakörbe felvételt hirdet A BKV Zrt. Villamos Infrastruktúra Főmérnöksége megbízható, felelősségteljes új kollégát keres, aki szívesen dolgozna stabil...Bruttó bérHosszú távúTeljes munkaidőAzonnali munka
- BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VILLAMOS INFRASTRUKTÚRA FŐMÉRNÖKSÉG BETANÍTOTT PÁLYAMUNKÁS munkakörbe felvételt hirdet A BKV Zrt. Villamos Infrastruktúra Főmérnöksége új munkatársakat keres, akik készek megismerni és támogatni Budapest...Bruttó bérHosszú távúTeljes munkaidőFizikai munkaAzonnali munkaBetanított
- Forgácsoló Gépbeállító - 23.kerület Leírás A 23.kerületi partnerünk, a vasúti és haszongépjármű rendszerekhez gyártott fékrendszerek területén világszerte vezető gyártónak számít. Ebbe a csapatba keresünk forgácsoló gépbeállító kollégákat. Forgácsoló Gépbeállító...Jó fizetésTeljes munkaidő3 műszakos
- Gépszerelő Leendő kollégánk feladatai a következők lesznek: részvétel az árvízi felkészülésben, az operatív ár- és belvízvédekezésben, a vízkárok elhárításában a sikeres védekezés érdekében; a Társaság tulajdonában és üzemeltetésében lévő közcélú ár- és belvízi...Hosszú távúOkj képzésTeljes munkaidő
- Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Budapesti telephelyünkre keresünk autószerelő kollégát határozatlan időre, hétfőtől péntekig tartó munkavégzésre. Autószerelő Leendő kollégánk feladatai a következők lesznek: ~ csatornatisztító célgépek, gépjárművek javítása...Hosszú távúTeljes munkaidő
- Épületgépész mérnök Leírás Cégünk fiatalos, dinamikus csapatába keresünk épületgépész mérnök kollégát, aki részt venne a mennyezethűtéssel kapcsolatos projektjeinkben. Ha pályakezdő vagy, esetleg MSC tanulmányaid mellett szeretnél dolgozni, nálunk a helyed! Épületgépész...Jó fizetésTeljes munkaidő
- Pályamunkás ismereteidet vonalgondozói szakértelemmel is bővítheted, s így vonalgondozóként is tevékenykedhetsz. Ha ettől is motiváltabb vagy, akkor vállalatunknál az előírt tanfolyamok elvégzését követően, kellő gyakorlattal előmunkás/munkavezető válhat belőled. Új munkatársunk...Bruttó bérNettó bérTeljes munkaidő
- Amiben számítunk a segítségedre: Étterem és a terasz vendégfogadásra való felkészítése; Asztalokról a székek lepakolása; Asztalok, lámpák és márványok letörlése; Só-bors, olajok feltöltése, fűszernövények átültetése, kihelyezése asztalokra; Üres tálcák elvitele asztalról...ÓrabéresKönnyű fizikai munkaHeti 2 napra
450 000 - 525 000 Ft/hó
Cégünk alapjait több, mint 35 évvel ezelőtt, 1987-ben raktuk le. Fő profilunk a különböző gépi földmunkák végzése, többek között gréderezést, tereprendezést, gép tömörítést és rakodást is végzünk. Emellett teljes körű kivitelezési munkákat is vállalunk, legyen...Bruttó bérBejelentett munkaviszony8 órás1 800 Ft/óra
Languages Hungarian Native Required skills Position description, tasks Országos járműforgalmazó és szervizelő partnerünk keres autószerelő munkakörbe aktív vagy PASSZÍV, nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező, Gépészmérnök, járműmérnök-, villamosmérnök...- Miért elégednél meg autókkal, ha buszt is szerelhetsz? Országosan közel 800 fő autószerelő kollégánk dolgozik minden nap azért, hogy utasaink biztonságban érjék el úti céljukat. Ha te is szereted a nagy teljesítményű járműveket és tapasztalt szakember vagy, jelentkezz ...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- We are the KOSTAL Group, a global, independent family-owned company based in Germany. We develop and manufacture technologically complex electronic and mechatronic products. We employ more than 20.000 people at 53 locations in 21 countries, offering flexible, knowledgeable...Teljes munkaidő
- Legyen az első jelentkezők egyike(Defibrillátorok karbantartása) Amit elvárunk Tőled: ~Gépész, elektromos vagy elektronikai technikus végzettség ~B kategóriás jogosítvány ~Precizitás, önállóság és jó problémamegoldó képesség ~Nyitottság az orvostechnikai terület iránt ~Alapszintű számítógépes...Jó fizetésHosszú távú
- Márkafüggetlen autószervizünk Budapest XV. kerületében, a Szántóföld úton, autószerelő kollégát keres. Ha szereted a kihívásokat, és fontos számodra a stabil, hosszú távú munkahely, akkor nálunk a helyed! Amit kínálunk: • Versenyképes fizetés, teljesítmény utáni ...Heti kifizetésJó fizetésHosszú távú
- Vállalati bemutatkozó A MÁV Személyszállítási Zrt. vasúti és autóbuszos személyszállítást végző vállalat, mely egy fenntartható, hatékony, és jól működő rendszerben összehangoltan és egységesen látja el a közösségi közlekedéssel kapcsolatos feladatokat. Tevékenységi...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- Our Partner is seeking for a detail-oriented and customer-focused individual to join their New Accounts Team in Budapest. As an Application Support Specialist , you will be the first point of contact for new and prospective clients, guiding them through the onboarding...Teljes munkaidő
- „174 éve gondoskodunk a biztonságos mindennapokról” Csatlakozz hozzánk Fejlesztő mérnök munkakörbe! A következő feladatok ellátásában számítunk rád: ~Gyártott termékek és gyártási folyamatok fejlesztése ~Termékek tesztelése ~Új termékekhez és gyártási folyamatokhoz...Hosszú távú
- ...megbízhatóság - stressz- és konfliktustűrő képesség - szervezőkészség Előnyként értékeljük - munkavezetői vagy út és vasútépítő technikus - felsőfokú vasúti szakképesítés - 19/2011 NFM rendelet szerinti egyszerűsített forgalmi pálya szakszolgálat (pályaműködtetői kapacitásigény...Nettó bérTeljes munkaidőAzonnali munka
- Discover the world of electronic components! ___ Join Rutronik as a team player! The world of electronics is our world. We are one of the leading global distributors of electronic components, employing a staff of over 1.900 at more than 82 sites around the world, and...Teljes munkaidő
- A cég leírása A BSH Home Appliances Group-nál Európa vezető háztartási készülék gyártójaként legfőbb célunk az innováció és az értékteremtés. Bosch, Siemens és Neff márkáinkkal arra törekszünk, hogy a jövőben változatos és kreatív megoldásainkkal javítsuk a vásárlóink...Teljes munkaidő
- Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): ~A gépészet területeire eső szabadalmi bejelentések vizsgálata, ~A fenti területekre vonatkozó használati minta bejelentések vizsgálata, ~Újdonságkutatási jelentés és szabadalmazhatósági vélemény készítése magyar és angol nyelven...Teljes munkaidőSzellemi munka
196 200 Ft/hó
Pályamunkás ismereteidet bővítenéd? Előmunkásként is tevékenykedhetsz. Ha ettől is motiváltabb vagy, akkor vállalatunknál az előírt tanfolyamok elvégzését követően, kellő gyakorlattal munkavezető válhat belőled. Új munkatársunk feladatai lesznek a főpályamestertől...Bruttó bérNettó bérTeljes munkaidő- Feladatok Gyártósori gépek elektromos karbantartása, hibaelhárítás Új gépek telepítése, elektromos átalakítási munkák elvégzése PLC hibakeresés (Fanuc, Siemens 840) Műszaki napló vezetése (igen, az admin is fontos) Elvárások Villanyszerelő végzettség (erősáramú) Legalább...Teljes munkaidő3 műszakos
- Join FINE+RARE to shape the future of fine wine & spirits through data-driven tech and innovation. Be part of a global team powering a $750M marketplace with cutting-edge tools and collector insights. Who we are The FINE+RARE Group is redefining the fine wine and spirits...Teljes munkaidő
- Műszaki Ellenőr Munkavégzés helye : Budapest Szakterület : Mérnök Tapasztalati szint : 1-3 év szakmai tapasztalat A 4IG csoporton belüli tagvállalatunk, a D-Infrastruktúra Kft. keresi új kollégáját Műszaki Ellenőr pozícióba. Közös céljaink megvalósításához...
- Budapest XI., kerületi 30 éve működő márkafüggetlen autószervizünkbe keresünk autószerelőt. Az álláshoz tartozó elvárások: ~ szakképesítéssel-gyakorlattal rendelkező, precíz, megbízható, önálló munkavégzés. ~"B" kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: Európai...Hosszú távúTeljes munkaidőAzonnali munka
600 000 - 900 000 Ft/hó
1+ year of professional hands-on experience in web application security, penetration testing, or ethical hacking. Strong knowledge of web security fundamentals Comprehensive understanding of software development lifecycle (SDLC) Solid knowledge of testing methodologies...Teljes munkaidő- ...Az Ön új cége Szerviz technikust keresünk budapesti ügyfelünk csapatába. A cég energiatárolók üzembe helyezésével és karbantartásával foglalkozik, országszerte vállalnak projekteket főleg az ipari és logisztikai szektor energiatárolási megoldásainak fejlesztésére....
- Érdekelnek a mozdonyok, de eddig csak az utazásaid során találkoztál velük? Nálunk személyesen megismerheted, sőt szétszedheted, javíthatod és szerelheted is őket. Új munkatársunk feladatai lesznek vasúti járművek (mozdonyok) javítása, karbantartása önálló hibakeresés...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- Uplift Your Career with Corinthia Budapest! Főbb Feladatok: A szállodát ellátó gépészeti rendszerek működtetése, valamint megelőző karbantartási munkák elvégzése. A gépészeti rendszerek és a hozzájuk tartozó berendezések üzemeltetése, karbantartása, tesztelése, hibaelhárítása...Teljes munkaidőMűszakos munka
- Üzemirányítási fejlesztésekhez kapcsolódóan megvalósítási lehetőségek és koncepciók alkotása, szakértői vizsgálata, Részvétel fejlesztési projektekben az előkészítésétől a megvalósításig, Üzemirányítási operatív területekkel való kapcsolattartás, Informatikai fejlesztések...Teljes munkaidő
- /* Béren kívüli juttatás - Kis sorozatú saját termék - 4.kerület */ Partnerünk a világ közel 30 országába exportál innovatív, magas technológiai tudással előállított termékeket elsősorban a vészhelyzeti kommunikáció, a védelmi ipar és az űripar számára. Feladatok: A cég...
- Egy dinamikusan fejlődő, nemzetközi hátterű pénzügyi tanácsadó vállalat digitális megoldásokkal foglalkozó üzletága keres új kollégát Application Support Specialist (L2) pozícióba. Az új munkatárs második szintű technikai támogatással járul hozzá a cég saját fejlesztésű...Heti 1 nap
- „174 éve a biztonságos mindennapok szolgálatában” Csatlakozz Nyomdánkhoz Tesztelő technikus munkakörbe! A következő feladatok ellátásában számítunk rád: ~A gyártási folyamatok támogatása és dokumentálása ~Beérkező anyagok ellenőrzése és gyártásközi vizsgálatok elvégzése...Hosszú távú
- ~Felelős a belső és külső jelentések pontos és időben történő elkészítéséért ~Gondoskodik arról, hogy minden forrásfájl időben beérkezzen és rendelkezésre álljon a rendszeres jelentések elkészítéséhez ~Ellenőrzi az interfészfájlok rendelkezésre állását, és visszajelzést...
- ...határozottság - stressz- és konfliktustűrő képesség - szervezőkészség Előnyként értékeljük - munkavezetői vagy út és vasútépítő technikus - felsőfokú vasúti szakképesít és - 19/2011 NFM rendelet szerinti egyszerűsített forgalmi pálya szakszolgálat (pályaműködtetői kapacitásigény...Nettó bérTeljes munkaidőAzonnali munka
- Budaörs, Gyár u. 2. telephelyen, veszélyes folyadékos technológia tervező cég GÉPÉSZ hallgatókat keres teljes- vagy részmunkaidőben tervezői munkakörbe. Partnerünk egy fiatalos, dinamikusan fejlődő tervező iroda, mely 10 éve van a magyar piacon. • helyszínen felmérések...Jó fizetésRészmunkaidőKötetlen munkaidő
- „174 éve a biztonságos mindennapok szolgálatában” Csatlakozz Nyomdánkhoz Gépszerelő munkakörbe! A következő feladatok ellátásában számítunk rád: A nyomda gépeinek és berendezéseinek beállítása, javítása Az előírt időszakos karbantartások, ellenőrzések elvégzése A felmerülő...Alkalmi munkaHosszú távú3 műszakos
- Our client has more than 40 years of research and development in the field of gambling systems made their company a worldwide leading supplier of gambling products. To support their team in Budapest, we are looking for an Application Support Engineer Tasks: Provide...
- Szeretnéd egy speciális területen kamatoztatni a szakmai tudásod? Akkor jó helyen jársz! Nálunk megismerheted a különböző típusú vasúti kocsikat és elsajátíthatod azok karbantartási folyamatait is. Új munkatársunk feladatai lesznek - vasúti kocsik javítása, karbantartása...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
2 000 Ft/óra
Languages Hungarian Native English Limited working proficiency German Limited working proficiency Required skills Position description, tasks Épületgépészeti és épületvillamossági szolgáltatásokat nyújtó partnerünk keres Épületgépész pozícióba, aktív vagy...Jó fizetés- Új munkatársunk feladatai lesznek - elvégzi a vasúti járművek szerkezeti és erőátviteli berendezéseinek hibafeltárását - ellátja a vasúti járművek forgóvázainak vizsgálatát, ellenőrzését, javítását - végzi a vasúti járművek kerékpárjainak kikötését, kisüllyesztését, javítását...Nettó bérTeljes munkaidő
- Vállalati bemutatkozó A MÁV Személyszállítási Zrt. vasúti és autóbuszos személyszállítást végző vállalat, mely egy fenntartható, hatékony, és jól működő rendszerben összehangoltan és egységesen látja el a közösségi közlekedéssel kapcsolatos feladatokat. Tevékenységi...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- ...elkészítése árkalkulációk és ártükrök készítése versenyeztetésben való részvétel Elvárások legalább középfokú, épületgépész technikusi végzettség minimum 2-3 éves szakmai tapasztalat előkészítésben Microsoft Office ismeret Mire számíthat partnerünktől?...
- Robotkezelő hegesztő Ha olyan munkahelyre v ágysz ahol a munkád megbecsülik, szabadok a hétvégéig beosztás szerint előre tervezhetsz nálunk a helyed! Nem csak szakmailag fejlődhetsz de egy nagyszerű csapat tagja lehetsz akár már holnap! Foglalkoztatás típusa Teljes...Jó fizetésTeljes munkaidő2 műszakos
- Az idén 35 éves Unix Autó piacvezető a hazai autóalkatrész nagykereskedelemben. 3 országban közel 3000 munkatárssal és mintegy 180 áruházban szolgáljuk ki partnereinket és vásárlóinkat. Büszkék vagyunk rá, hogy eredményes működésünk elismeréseként 2016- ban megkaptuk az...Teljes munkaidő
310 000 Ft/hó
ELMŰ Hálózati Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős Az Áramhálózati regionális központ Beruházási szakterülete valósítja meg a társaság elosztóhálózati és főelosztóhálózati beruházási programját, ezen belül fejlesztési, rekonstrukciós és fogyasztói energiaigény...Bruttó bérTeljes munkaidő- A HÉV vonalakon található 0,4 kV-s világítási, erőátviteli, térvilágítási, és váltófűtő hálózatok, berendezések üzemeltetése, karbantartása, javítása, rendkívüli hibaelhárítása és felújítása. Új munkatársunk feladatai lesznek - HÉV vonalakon található 0,4 kV-s világítási...Bejelentett munkaviszonyTeljes munkaidő
- ...dokumentálás Vegyszerraktár kezelése Leltározás Karbantartási feladatok ellátása Elvárások ~ Vegyésztechnikus / vegyipari technikus végzettség ~3 műszakos munkarend vállalása ~ Csapatban való gondolkodás ~ Precíz és megbízható munkavégzés, jó...Teljes munkaidő3 műszakos
- Karbantartó műszerész Leírás Az Egis Gyógyszergyár Zrt.-hez keresünk új munkatársakat Karbantartó műszerész pozícióba. Karbantartó műszerész Feladatok Hibakeresési feladatok ellátása Gyártósorok karbantartása Termelési gépátállások és gépjavítások ...Bruttó bérBejelentett munkaviszonyTeljes munkaidőDélutáni3 műszakosÉjszakai munka
- Műszerész Leírás Az Egis Gyógyszergyár Zrt.-hez keresünk új munkatársakat Műszerész pozícióba a 10. kerületben. Műszerész Feladatok Irányítástechnikai műszerezések telepítése, karbantartása Műszer kalibrálás, méréstechnikai tevékenység végzése Irányítástechnikai...Bruttó bérBejelentett munkaviszonyTeljes munkaidőDélutáni3 műszakosÉjszakai munka
- Ügyfelünk komplex épületgépészeti szolgáltatásokat nyújt nagy múltú ipari vállalatoknak . Széleskörű szakértelemmel rendelkeznek, beleértve a villamosság, automatika, sprinkler és közműtervezés területeit. Az épületgépészeti tervezés mellett más szolgáltatásokat is nyújtanak...Hosszú távú
- Eurofins Scientific is an international life sciences company, providing a unique range of analytical testing services to clients across multiple industries, to make life and our environment safer, healthier and more sustainable. From the food you eat, to the water...Teljes munkaidő
- ...Amire a munkakör betöltéséhez szükség van autószerelő szakképzettség, vagy gépjármű mechatronikus, gépjármű mechatronikai technikus, gépgyártástechnológiai technikus, alternatív járműhajtási technikus, autógyártó, járműipari karbantartó technikus, mechatronikai...Bejelentett munkaviszonyOkj képzés
400 000 - 600 000 Ft/hó
TAPASZTALT AUTÓSZERELŐKET KERESÜNK! Csatlakozz Magyarország egyik leggyorsabban növekvő autószerviz hálózatához! Szereted az autókat? Izgat a technika? Van tapasztalatod a szerelésben? Akkor Téged keresünk csapatunkba! MUNKAVÉGZÉS HELYSZÍNEI: ~Budapest III...8 órásMűszakos munka- ...foglalkozó Budapest 3. kerületi cég keres: villamos, elektromos ismeretekkel pályakezdő vagy középkorú dinamikus kollégát szerviz technikusi feladatok ellátására. Munkaidő: 08, 30-17, 00 ig. H-P ig. Feltételek: elektromos végzettség, gyakorlott gépkocsivezető B...
- Vevői minőségbiztosítási mérnök Leírás Komárom-Esztergom megyei, dinamikusan fejlődő autóipari beszállító partnerünk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi piacon. Innovatív technológiákat alkalmazva, magas színvonalú termékeket gyárt világszinten...Hosszú távúTeljes munkaidő
- ~A gépjárművek karbantartási és javítási munkáinak ütemezett és precíz elvégzése ~Meghibásodott járművek hibáinak alapos diagnosztizálása és javítása ~A megrendelés szerinti munkákhoz szükséges alkatrészek kiválasztása, beszerzése és beépítése ~Munkalapok és technikai...
- ...diagnosztikai berendezésekkel; ~Gépjárművek szerkezeti egységeinek szerelése, javítása és karbantartása. Elvárások ~Autószerelői, technikusi vagy mezőgazdasági gépszerelői szakképesítés; ~Precíz, pontos munkavégzés; ~Önálló munkavégzés. Előnyt jelent ~Hasonló...Jó fizetésAlkalmi munkaTeljes munkaidő
- Autószerelő állást, munkát, vagy megbízást keres? Esetleg szüksége lenne egy jó autószerelő szakemberre, aki helyrepofozza a járművét? A legjobb helyen jár! A Munkabázis online közössége nyújtja Önnek a megoldást a fenti problémákra. Legyen Ön álláskereső, cég, vagy...
- Budapest, XVI. kerületében lévő márkafüggetlen autószerviz gyakorlott, szakképzett autószerelő jelentkezését várja, akár azonnali kezdéssel. Többségében személygépjárművek javítását végzi, de esetenként 3,5t alatti tehergépjárműveket is. Tipusismeret, gumiszerelési...Azonnali munka
- ...bónuszért • gépjárművek javításában szerzett tapasztalat, de pályakezdők jelentkezését is szívesen várjuk Előny: • érettségi, technikus bizonyítvány • angol- vagy németnyelv-tudás • C, E, D kategóriás jogosítvány • járműfelépítmények javításában szerzett...Bejelentett munkaviszonyHosszú távúMűszakos munka
- A Budapest Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatósága Cinkota Divíziója GÉPJÁRMŰSZERELŐ munkakörbe felvételt hirdet Érdekel a főváros közösségi közlekedésének világa? Csatlakozz hozzánk és légy része egy szakértő ...Bejelentett munkaviszonyHosszú távúTeljes munkaidőAzonnali munka
- ...Amire a munkakör betöltéséhez szükség van Autószerelő szakképzettség, vagy Gépjármű mechatronikus, gépjármű mechatronikai technikus, gépgyártástechnológiai technikus, alternatív járműhajtási technikus, autógyártó, járműipari karbantartó technikus, mechatronikai...Bejelentett munkaviszonyOkj képzésTeljes munkaidő
- Legyünk együtt sikeresek! Nyugati kultúrával rendelkező gyártó Partnerünk részére keressük az alábbi pozícióba a leendő kollégát: Vevőkapcsolati minőségügyi mérnök Feladatok Autóipari gyártó Partnerekkel a minőségügyi problémák, új termék bevezetések egyeztetése...Jó fizetésTeljes munkaidőHeti 2 napra
- Általános épületgépész karbantartó Pozíció részletei a szolgálat központja Budapesten található; a munkavégzés helyszínei: az aktuális szerződés szerinti épületek/létesítmények; a napi munkavégzéshez szükséges eszközöket és felszereléseket a munkáltató biztosítja...Jó fizetésNettó bérBejelentett munkaviszonyHosszú távúTeljes munkaidő8 órás
- Beszállítói minőségügyi mérnök Leírás Képzeld el, hogy te irányítod azokat a folyamatokat, amik az autóipar legújabb termékeit magas minőségben a gyártósorra juttatják. Ha szívesen dolgoznál ezen a dinamikus területen, most itt a lehetőség! Komárom-Esztergom megyei...Teljes munkaidő
- Konstruktőr mérnök Leírás Nógrád vármegyei vezető alumínium rendszergyártó partnercégünk dinamikusan bővülő mérnöki csapatába keresünk konstruktőr mérnök (CAD-tervező mérnök) kollégát, aki szívesen dolgozik innovatív környezetben. Konstruktőr mérnök Feladatok...Jó fizetésHosszú távúTeljes munkaidő
480 000 - 510 000 Ft/hó
Stabil autóipari munka Esztergomban Autóipari operátor Munkavégzés helye: Esztergom Munkaidő: Teljes munkaidő, 3 műszak (hétfőtől péntekig) Kezdés: Azonnal Amit kínálunk: ~Biztos, hosszú távú munkalehetőség egy nemzetközi autóipari cégnél ~Versenyképes...Nettó bérHosszú távúTeljes munkaidőAzonnali munkaBetanítottHétköznapHétvégi3 műszakos- Job description Join our client in Budapest as a Polish IT Help Desk Technician, delivering exceptional service to their valued customers alongside their warm and professional team, where your efforts make a meaningful impact in the lives of those you assist. ...
- Gépbeállítót keresünk jelenleg 1 műszakos, később 2 műszakos munkarendben A Vision SMT Kft., budapesti székhelyű, elektronikai bérgyártással foglalkozó cég gépbeállítót keres gyártási területre. Amit kínálunk: ~Stabil, hosszú távú munkalehetőség egy folyamatosan...Bejelentett munkaviszonyHosszú távú2 műszakosMűszakos munka
- Feladatok: ~Elektronika műszerek, panelek, vezérlőeszközök javítása ~Műszaki dokumentációk kezelése, javítások dokumentálása Elvárások: ~Szakirányú végzettség ~Műszerészeti munkakörben szerzett tapasztalat ~Számítógépes alapismeret ~Önálló, precíz munkavégzés...
- A jövő biztonsága biztos jövő! A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest hazánkban és a világon is vezető szerepet tölt be a vasúti fékrendszerek területén. A mi fékünket használja a körúti villamos és a csúcstechnológiás japán Shinkansen nagysebességű vasút is. Kiemelkedünk...Okj képzés3 műszakos
- Önállóan dolgozó mindenhez is értő autójavítót, karosszériást, autószerelőt keresünk 43 éve működő családi cégünkbe. Követelmények: ~végzettség nem szükséges; ~szakmai tapasztalat. Kötelességek: Bérautó, autómentés, lakatolás, autószerelés, fényezés Dolgozz...
- On behalf of Lufthansa , we are searching for their next Aircraft Electrician / Mechanic . Job Summary Are you looking for a new challenge? Then pay attention! As a recruiting partner of Lufthansa , we are looking for you as an Aircraft Electrician (a...Teljes munkaidő
- ...000 Ft egyszeri juttatásban részesülhetnek. Előnyként értékeljük - érettségi szakirányú szakképesítéssel (közlekedésautomatikai technikus, mechatronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus)- B kategóriás közúti járművezetői engedély Amit ajánlunk - SZÉP-kártya juttatás...Bruttó bérNettó bérTeljes munkaidő
- We help the world run better At SAP, we enable you to bring out your best. Our company culture is focused on collaboration and a shared passion to help the world run better. How? We focus every day on building the foundation for tomorrow and creating a workplace that...Teljes munkaidő
- Gépész karbantartó Munkavégzés helye: Budapest, XI. ker, MOL Campus Munkaidő: Napi 12 órás munkavégzés, 2 műszak folyamatos munkarend Feladat: ~A létesítmény karbantartási és szakipari munkáinak elvégzése; ~Műszaki berendezések folyamatos tervszerű karbantartása...Jó fizetésBejelentett munkaviszonyHosszú távúTeljes munkaidő12 órás2 műszakos
- Introduction Partnerünk egy dinamikusan fejlődő technológiai cég, amely 2010 óta kínál innovatív megoldásokat különböző digitális területeken. Szolgáltatásaik közé tartozik többek között az alkalmazásfejlesztés, projektmenedzsment és webes felületek tervezése. A cég...Biztos fizetésJó fizetés
- Discover your impact with KUKA Group KUKA Group offers an enormous spectrum of possibilities to advance your career, live your passions and unlock your potential. We´re one of the world's leading automation specialists, offering global opportunities in areas such as...
550 000 - 850 000 Ft/hó
Proven work experience as a Performance QA Engineer or similar role Understanding of networks and protocols (TCP/IP, WebSocket, etc.) Solid programming skills in languages such as Java, Scala, Python, JS or C# Minimal hands-on experience in performance testing tools...Teljes munkaidő- “Változtassuk meg a holnapot még ma” - A több mint 96.000 munkavállalót foglalkoztató Siemens Energy a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata. Ügyfeleinkkel és partnereinkkel közösen dolgozunk a jövő energiarendszerein, támogatva ezzel a fenntarthatóbb világ felé...Jó fizetésBruttó bér8 órás1 műszakos
- The largest ICT employer in Hungary, Deutsche Telekom IT Solutions (formerly IT-Services Hungary, ITSH) is a subsidiary of the Deutsche Telekom Group. Established in 2006, the company provides a wide portfolio of IT and telecommunications services with more than 5000...Teljes munkaidő
- Experience with manual testing (web application testing is a plus) Knowledge of testing methodologies and tools. Energetic, proactive personality and excellent communication skills, including advanced English. Strong communication skills and analytical thinking...
- The Role We are looking for a Senior QA Automation Engineer to develop, execute, and maintain automated tests to ensure the quality of our applications. The role involves close collaboration with developers, other QA engineers, and product teams to implement robust ...
500 000 Ft/hó
Szakaszosan üzemelő berendezés működtetéséhez, keresünk munkatársat.Feladatok: Berendezés indítása előtti rutinellenőrzés, felkészítés az üzemelésre, működési folyamatok figyelemmel kísérése, hibaüzeneteinek kezelése, dokumentáció vezetése, kisebb karbantartási feladatok...Bruttó bérBejelentett munkaviszonyTeljes munkaidőAzonnali munka8 órásMűszakos munka- Milyen feladatok várnak rád? Nagyteljesítményű dízelmotoros készenléti áramfejlesztők helyszínen történő karbantartása Budapesten és vonzáskörzetében Gépészeti hibák feltárása és javítása Elektronikus munkalapok vezetése Téged keresünk, ha: Középfokú szakirányú végzettséged...Hosszú távúTeljes munkaidő
- ...Elektronikai tapasztalat, műszerkezelés és kommunikációs terminálok ismerete Előnyt jelent: elektronikai vagy mechatronikai technikusi végzettség, metrológiai ismeretek, valamint robbanásbiztos villamos berendezések kezelői vagy javítói képesítés B2 szintű angol...Jó fizetés
- Our partner, a Germany-based software company specialized in innovative planning tools for the interior design industry, is expanding its support team in Hungary. They are looking for a German-speaking Customer Service Specialist to join their small, dedicated international...Teljes munkaidő
- /* Juttatások - Alkalmazotti lehetőség - Hibrid munkavégzés */ Partnerünk a világ közel 30 országába exportál innovatív, magas technológiai tudással előállított termékeket elsősorban a vészhelyzeti kommunikáció, a védelmi ipar és az űripar számára. Feladatok: Digitális ...
- ...garanciális javítások elvégzése Szerviztevékenységek dokumentálása, adminisztrálása Kommunikáció az ügyfelekkel Együttműködés a technikusi és mérnöki csapattal Cég bemutatása 28 éve képviselnek európai prémium gyártókat a hűtés-fűtés, szellőzéstechnika...
- A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér en működő Lufthansa Technik Budapest Kft keres: Repülőgép-belsős alkatrészeket javító szakmunkás t (kabinbelsős szakmunkás) munkakörbe munkatársat. Munkaköri feladatai főként: ~ Repülőgépből kiszerelt belső alkatrészek karbantartása...
- ...ellátásában/épület üzemeltetésben; ~Műszaki ismeretek; ~Önállóság; ~Precíz pontos munkavégzés. Előnyök: ~Épületgépész technikusi végzettség; ~Egyéb releváns jogosultságok megléte; ~B kategóriás jogosítvány; ~Szervizes pozíció esetén készenlét vállalása betanulás...Jó fizetésBruttó bérBejelentett munkaviszony8 órás
- Kiismered magad a gyengeáramú területen és rendelkezel hozzá szakirányú végzettséggel? Csatlakozz csapatunkhoz, és mi biztosítjuk szakmai fejlődésed. Új munkatársunk feladatai lesznek - működési területén üzemelő központok, rendszerek, berendezések, készülékek a technológiai...Nettó bérTeljes munkaidő