Workplace Support Specialist - angol nyelvtudással (REF4074R)
Deutsche Telekom IT Solutions
A Deutsche Telekom IT Solutions (korábban IT Services Hungary, ITSH) Magyarország legnagyobb IKT-munkaadója, a Deutsche Telekom Csoport tagja. A 2006-ban alakult, több mint 5000 fős cég az informatikai és telekommunikációs szolgáltatások széles körét nyújtja. A vállalat 2019-ben elnyerte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) legjobb oktatási együttműködésért járó díját, a PwC Magyarország független felmérése alapján a legvonzóbb magyarországi munkahelyek közé tartozik, és a legetikusabb multinacionális vállalat címét is megkapta. A cég folyamatosan fejleszti négy – budapesti, debreceni, pécsi és szegedi – telephelyét, és várja képzett informatikai szakemberek jelentkezését a csapatába.
Workplace Support Specialist - angol nyelvtudással (REF4074R)
Amikor a különböző országokban élő, anyavállalatunknál dolgozó kollégáinknál előfordul egy informatikai hiba (Hardware, Software, hálózat, nyomtató, mobil eszköz, stb.) akkor van csak igazán szükség van a Workplace Support Specialist kiemelkedő munkájára. Az ügyfelek telefonon ill. egy jegykezelőrendszer segítségével léphetnek kapcsolatba velünk. Ahhoz hogy a hibaelhárítás minél gyorsabban megtörténjen, hatékony és minőségi munkavégzésre van szükség. Erre a célra egy kiterjedt tudástár, továbbá széleskörű jogosultságok, programok/eszközök állnak a Workplace Support Specialist rendelkezésére. Amennyiben a problémamegoldás során szükség van további, magasabb szintű, szakképzett támogatásra, akkor a Workplace Support Specialist bevonhatja a különböző 2nd/3rd Level kollégákat.
Miért fogod szeretni a munkádat?
- Hatékony kommunikációd segítségével napi szinten problémákat oldhatsz meg
- Együttműködhetsz más csoportokkal, mindeközben pedig jól bejáratott folyamatainkat, szabályzatainkat fogod tudni használni és folyamatfejlesztési javaslatokat is tehetsz
- 4 hetes betanulási tréningen vehetsz részt, amely home office-ból is elvégezhető, hogy mire beérkezik Hozzád az első ügyfél által történő megkeresés, már magabiztosan tudj válaszolni
- Aktívan használhatod a már megszerzett angol nyelvtudásodat
Elvárások:
- Folyékony angol nyelvtudás (szóban és írásban)
- Mély IT érdeklődés
- 5x24 munkarend szerinti műszakok vállalása, jellemzően nappalos beosztással
- Alkalmanként hétvégi készenlét vállalása
- Mélyebb informatikai ismeretek
- Ügyfélközpontú gondolkodás
- Jó problémafelismerő- és megoldó képesség
- Jó stressz- és monotonitástűrés
- Csapatjátékosság, nyitottság
Advantage:
- 1-2 év Workplace Support pozícióban eltöltött tapasztalat
Miért jó nálunk dolgozni?
- Stabil, emberközpontú, nemzetközi háttérű nagyvállalat vagyunk
- Heti 4 nap home office-t biztosítunk
- Dinamikus környezetben végezheted munkádat, ahol innovatív ötleteidet mindig szívesen fogadjuk
- Számos továbbképzési- és karrierlehetőséget biztosítunk számodra
- Ellátunk Téged a munkavégzéshez szükséges eszközökkel (laptop, extra monitor, headset)
* Please be informed that our remote working possibility is only available within Hungary due to European taxation regulation.
Munkavégzés helye
Pécs
- ...Debrecen, Pécs and Szeged. Infrastructure Domain Architect - Workplace Experience Integration (REF2231K) Prestigious opportunity... ...digital collaboration, Identity and Access Management and user support for employees of the Deutsche Telekom Group. The goal is to enable...Angol nyelvtudással
2 000 €/hó
...Job Opportunity: Hungarian-Speaking Roles in Content Moderation and Customer Support Abroad We are currently hiring Hungarian-speaking professionals for exciting international opportunities in Bulgaria, Portugal, and Greece. If you are looking to relocate and build...Angol nyelvtudással- A cég leírása A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik...AjánlottHosszú távú
391 000 Ft/hó
E.ON Ügyfélszolgálati Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős Az Ügyfélszolgálati Kft. Elosztói háttériroda osztály feladata az E.ON Hungária Zrt. vállalatainak, áram és gáz műszaki, szerződéskezelési és számlázási feladataival kapcsolatos adminisztratív...AjánlottBruttó bérTeljes munkaidő- ...berendezés üzemeltető Munkavégzés helye : Pécs Szakterület : Fizikai Tapasztalati szint : Pályakezdő / frissdiplomás Nyelvek : Angol A 4iG cégcsoportba tartozó 4iG Műsorszóró Infrastruktúra Kft. Magyarországon kizárólagos szolgáltatóként nyújt országos...Angol nyelvtudással
- ...dinamikusan fejlődő üzletág magyarországi csapatába keresünk ambiciózus, angolul magabiztosan beszélő, tapasztalattal rendelkező szakembert.... ...technológiák: Angular + Javascript/Typescriot Magasszintű angol nyelvismeret Előny: Tapasztalat valamelyik e-kereskedelmi...Angol nyelvtudással
- ...employees. ITSH was awarded with the Best in Educational Cooperation prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with the title of the Most Ethical Multinational Company in 2019. The...Angol nyelvtudással
830 000 - 1 500 000 Ft/hó
Minimum középszintű magabiztos angol nyelvtudás (B2) Gyakorlati tapasztalat és sikeres aktuális tanúsítvány az SAP SuccessFactors Employee Central rendszerről Megoldás-/folyamatorientált gondolkodásmód, kiváló módszertani készségek 1 sikeres Employee Central üzembe helyezése...Angol nyelvtudással810 000 - 1 500 000 Ft/hó
...Conversational AI (CAI), vagy SaaS iparágakban az értékesítést követő tanácsadással és megvalósítással kapcsolatban Magasszintű német és angol nyelvtudás írásban és szóban (B2 szint) Képes megoldást találni a legösszetettebb technikai problémákra is Alapos ismeretek /...Angol nyelvtudással- ...dinamikusan fejlődő üzletág magyarországi csapatába keresünk ambiciózus, angolul és németül magabiztosan beszélő, tapasztalattal rendelkező... ..., telepítésében és működtetésében. Magabiztos német és angol nyelvtudás (szövegértés és írás német nyelven kiemelten fontos)....Angol nyelvtudássalTeljes munkaidő
1 680 000 - 2 560 000 Ft/hó
...Elosztott vállalati alkalmazások fejlesztése és karbantartása Agilis fejlesztési csapatban szerzett tapasztalat (Scrum, Kanban, SAFe) Angol nyelvtudás legalább kommunikációképes szinten Előny: Tapasztalat valamelyik e-kereskedelmi platformkeretrendszerben: HCL...Angol nyelvtudással1 680 000 - 2 560 000 Ft/hó
...Elosztott vállalati alkalmazások fejlesztése és karbantartása Agilis fejlesztési csapatban szerzett tapasztalat (Scrum, Kanban, SAFe) Angol nyelvtudás legalább kommunikációképes szinten Előny: Tapasztalat valamelyik e-kereskedelmi platformkeretrendszerben: HCL...Angol nyelvtudással850 000 - 1 700 000 Ft/hó
...Elvárások: • Többéves tapasztalat IT-rendszerek tervezésében, telepítésében és működtetésében. • Magabiztos német és angol nyelvtudás (szövegértés és írás német nyelven kiemelten fontos). • Csapatszellem, és komfortos munkavégzés egy országosan elosztott csapatban....Angol nyelvtudással850 000 - 1 700 000 Ft/hó
Elvárások: • Többéves tapasztalat IT-rendszerek tervezésében, telepítésében és működtetésében. • Magabiztos német és angol nyelvtudás (szövegértés és írás német nyelven kiemelten fontos). • Csapatszellem, és komfortos munkavégzés egy országosan elosztott csapatban...Angol nyelvtudással- ...csapatvezetői pozícióban, előny a kompozit anyagokkal szerzett tapasztalat Műszaki végzettség Erős gyártási folyamatismeret Alapszintű angol vagy német nyelvtudás Kiváló interperszonális és vezetői készségek, erős ambíció Folyamat-orientált gondolkodásmód és...Teljes munkaidő1 műszakos
- ...Amennyiben szívesen dolgoznál egy családias hangulatú vállalkozásban, rendelkezel a megfelelő végzettséggel, kommunikációs szintű angol nyelvtudásod van és legalább 1-2 év tapasztalatod, várjuk jelentkezésed! Bérezés megegyezés szerint. Fényképes önéletrajzod a "Jelentkezem...Angol nyelvtudással
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...Owners to integrate tools into our monitoring landscape Support Business Units Provide architectural guidance to internal business...Angol nyelvtudással
- ...by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...Job Description Job Description As a 1st Level Support Specialist, you will be the primary point of contact for users reporting...Angol nyelvtudással
- ...Legalább 3 év releváns szakmai tapasztalatod van teljes körű könyvelésben és pénzügyi kimutatások elkészítésében Magabiztos angol és magyar nyelvtudással rendelkezel szóban és írásban egyaránt Jól ismered az MS Office programokat (MS Excel, Word, PowerPoint stb.) és az...Angol nyelvtudással
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...of software documentation in the area of responsibility. Supporting the lifecycle management of the developed software for...Angol nyelvtudással
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...gain hands-on experience in SAP system administration and support. In this role, you will assist in maintaining system performance...Angol nyelvtudással
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...look forward to getting to know you! Tasks: Holistic support of the applications from a technical and operational...Angol nyelvtudással
1 000 000 - 1 910 000 Ft/hó
...and Microsoft Dynamics Experience building Flows and Apps to support operations Familiarity with M365 services, Azure Active... ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with...Angol nyelvtudással- Operatív beszerző munkatársat keresünk legalább társalgási szintű angol nyelvtudással Pécsen található partnercégünk részére. Feladatok: ~új, potenciális partnerek, beszállítók felkutatása ~tendereztetésben, ártárgyalások levezetésében való aktív részvétel ~szerződéskötések...Angol nyelvtudássalJó fizetés
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...through automation. With our applications and services, we support and optimize the provisioning and activation of services when...Angol nyelvtudássalTeljes munkaidő
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...setup of all pipelines by using Gitlab core functionality Support developer and test teams to include their test processes into...Angol nyelvtudással
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...with T-Systems International, you will play a key role in supporting our customers with cutting-edge tolling solutions. Main tasks...Angol nyelvtudással
- ...acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in... ...of tools (e.g. DevOpsaaS-toolchain) and support services (e.g. Strive) from registration... ...this includes ability to visualize e.g. supported by Powerpoint ~ Language skills in...Angol nyelvtudással
- ...acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in... ...German speaking Privacy & PowerBI Specialist - REF4079T As a Privacy & PowerBI Specialist... ...protection specific process roles Support ISO 27701 and EU GDPR implementation projectsand...Angol nyelvtudássalTeljes munkaidő
- ...prize by HIPA in 2019, acknowledged as one of the most attractive workplaces by PwC Hungary’s independent survey in 2021 and rewarded with... ...with T-Systems International, you will play a key role in supporting our customers with cutting-edge tolling solutions. Main tasks...Angol nyelvtudással