Senior JAVA software developer

  • napenergiával kapcsolatos szoftverek tervezése, kivitelezése, tesztelése, az ezekhez kapcsolódó dokumentációk folyamatos vezetése
  • fejlesztéshez használt infrastruktúra karbantartása
  • részvétel a csapat napi munkájában (code review, stand-up, megbeszélések, sprint tervezés)
  • csapattagok segítése, tudásmegosztás, tudásátadás

Partnerünk egy több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező cég, amely a megújuló energiaforrások és az energiaszektor területén tevékenykedik. Célja, hogy vezető szerepet töltsön be a napelemparkok üzemeltetésében és felügyeletében, miközben a megtermelt energia hatékony hasznosításában is kiemelkedő szereplővé váljon. A cég saját fejlesztésű szoftvereket alkalmaz, amelyek támogatják az erőművek termelésének nyomon követését, a hibák gyors feltárását, valamint az energia termelésének AI-alapú előrejelzését.

  • mesterfokú végzettség IT vagy villamosmérnök területen
  • agilis módszerek ismerete
  • legalább 3-5 év Java (11+) tapasztalat
  • spring framework ismerete
  • automatikus tesztelési ismeretek
  • relációs adatbázis tapasztalatok
  • javascript/typescript (ES 6+) tapasztalatok
  • elosztott rendszerek ismerete
  • erős angol nyelvtudás (legalább írásban)
  • mentorálási képességek, tudásátadás
  • nagyfokú önállóság, csapatvezetői készség

Előnyt jelent:

  • docker (containerizáció)
  • energetika terén szerzett szakmai tapasztalat
  • python3 tapasztalat
  • Atlassian termékek (Jira, Confluence, Bitbucket) ismerete
  • CI (jenkins) ismerete
  • react framework ismerete
  • ansible management rendszer tapasztalat

  • versenyképes jövedelem
  • budapesti iroda
  • legújabb technológiák alkalmazása
  • okos, adaptív, automatikus szoftver fejlesztése
  • szakmai fejlődési lehetőség
  • összetartó csapat
  • minőségi kávé

Az állásajánlat közzétéve Egy hónappal ezelőtt
Hasonló hirdetések, amelyek érdekelhetikA(z) Senior JAVA software developer alapján: Budapest állásajánlat
  • 1 450 000 - 1 800 000 Ft/hó

    ~4+ years of Java development experience. ~ Experience...  ..., a global supplier of software engineering and IT...  ...services, is looking for a Senior Java Engineer in its...  ...opportunities for developing your skills. Free training...  ..., security, capacity., Develop technical designs,... 
    Ajánlott
    Teljes munkaidő

    NIX Tech Kft.

    Budapest
    14 napja
  •  ...kivitelezésével szeretnénk megbízni, amihez  nagy tapasztalattal rendelkező Senior Backend Developerek jelentkezését várjuk. Leendő...  ...-relációs adatbázisok alapvető ismereteivel is bírsz Mélyebb Java technológiai ismeretek birtokában vagy Az alábbi könyvtárakat... 
    Ajánlott

    Dolphio Technologies Kft.

    Budapest
    21 napja
  • 1 000 000 - 1 600 000 Ft/hó

    Legalább 6 év tapasztalat Java és Spring Boot alkalmazásfejlesztésben agilis környezetben, éles alkalmazások fejlesztésében, karbantartásában...  ...SaaS pénzügyi digitalizációs megoldást is. Olyan tapasztalt Senior Java Spring Boot Fejlesztőt keresünk csapatunkba, aki képes... 
    Ajánlott

    Hays Hungary

    Budapest
    26 napja
  • SENIOR FULL STACK JAVA DEVELOPER - ANGULAR/REACT (GYT) Hungary - Budapest Tech People is a European provider of technical skills permanent recruitment and temporary contracting services for multiple industries. Currently we are looking for SENIOR FULL-STACK JAVA DEVELOPER... 
    Ajánlott

    TechPeople

    Budapest
    Egy hónappal ezelőtt
  •  ...Our client is an international bank, that is looking for a SENIOR JAVA DEVELOPER Requirements: • Diploma in IT/technical; • Ability to...  ..., JavaEE 7, HTML, CSS, SQL. Tasks: • Web based software development; • Member of the software development team;... 
    Ajánlott
    Teljes munkaidő

    Chronos Consulting

    Budapest
    2 hónappal ezelőtt
  • Senior Java Developer with Kafka Description EPAM is a leading global provider of digital platform...  ...join our development teams as Senior Software Engineer, with focus on backend...  ...found Responsibilities Design and develop high volume application Contribute... 

    EPAM Systems, Inc.

    Budapest
    Egy hónappal ezelőtt
  •  ...Saját csapatunkba keresünk Senior Java fejlesztő kollégát, remote munkavégzéssel, aki szívesen dolgozna zöldmezős projekten. Elvárások Java (J2EE, Java 17–21) Quarkus 3.2 PostgreSQL 16, Hibernate, Liquibase REST API fejlesztés Apache POI (Excel generálás... 
    Budapest
    5 napja
  •  ...Budapest / Full-time Our dynamic client on the software development service market is looking for Medior/Senior Java Kotlin Developers. It is undefinable if our client's most...  ...right (not just writing a code but to develop impactful products used by millions every day... 
    Teljes munkaidő
    Szabadúszó

    Capture

    Budapest
    Egy hónappal ezelőtt
  •  ...We are looking for a Senior JAVA developer for a full remote project. You will develop Java code, scripts using Ansible and Bash, MySQL programming, and other scripting...  .... Requirements ~5+ years of experience in software development with expertise in Java. ~ A... 
    Budapest
    Egy hónappal ezelőtt
  •  ...architecture. Technologies include Java 17, 21, Spring Boot 2.x/3....  ...financial digitization developments, new financial calculators...  ...for an experienced senior Java Spring Boot software developer to join our team...  ...levels. Responsibilities: Develop new calculators and... 

    HAYS Hungary Kft.

    Budapest
    3 napja
  •  ...support our client in this journey and help to develop from scratch new applications for various departments...  ...Skills Must have Java previous development experience needed (min 4+ years on BE senior role) SpringBoot... 

    Luxoft

    Budapest
    6 napja
  • MEDIOR/SENIOR JAVA DEVELOPER (GYT) Hungary - Budapest Tech People is a European provider of technical skills permanent recruitment and temporary...  ...needs to be currently in Hungary. Responsibilities: Develop resilient and highly scalable systems operating in today's demanding... 
    Teljes munkaidő

    TechPeople

    Budapest
    Egy hónappal ezelőtt
  • SENIOR JAVA DEVELOPER - FINANCE & BANKING -CONTRACTOR (GYT) Hungary - Budapest Tech People is a European provider of technical skills permanent...  ...for the analysis, design, development, and delivery of software backend (REST API) solutions, JSON, HTTP, RESTful services,... 

    TechPeople

    Budapest
    2 hónappal ezelőtt
  • SENIOR JAVA DEVELOPER (GYT) Hungary - Budapest Tech People is a European provider of technical skills permanent recruitment and temporary contracting...  ...needs to be currently in Hungary. Responsibilities: Develop resilient and highly scalable systems operating in today's... 
    Teljes munkaidő

    TechPeople

    Budapest
    2 hónappal ezelőtt
  •  ...We are seeking a senior-level backend Java developer. The position requires 4 days of on-site presence per week. Tasks Design, develop, and maintain backend services using Java, Spring, and Spring Boot. Implement and manage messaging solutions with Kafka.... 
    Budapest
    7 napja
  •  ...Tapasztalat : szakirányú informatikai vagy műszaki felsőfokú végzettség minimum 5 év backend fejlesztési tapasztalat JAVA környezetben adatbáziskezelés beható ismerete, SQL, (pl. PostgreSQL, Oracle) minimum 5 év tapasztalat vállalati szoftvermegoldások elemzésében... 
    Hosszú távú

    E-Group ICT Software Zrt.

    Budapest
    2 napja
  • Job Title: Software Developer Your skills and qualifications: 8+ years of experience with Java development German language knowledge (at least B2 level) Experience with JEE8...  ...document, including scope and requirements Develop Solution Proposals and Designs, confirming all... 
    Teljes munkaidő

    HAYS Hungary Kft.

    Budapest
    28 napja
  • 1 200 000 - 1 500 000 Ft/hó

    5+ év releváns fejlesztési tapasztalat Java, Spring, Springboot mély ismerete Tapasztalat adatbázis fejlesztésben Magabiztos tudás...  ...és egyéni igényekhez igazodva alkalmaznak. Jelenleg egy Senior Java Fejlesztő kollégával szeretnék bővíteni csapatukat, aki tudásával... 

    Manuvia Expert Recruitment

    Budapest
    Egy hónappal ezelőtt
  •  ...sound interesting, please apply! Develop resilient and highly scalable systems operating...  ...related field. Strong knowledge of Java, primarily within server-side development...  ...proven ability to deliver high-quality software working in multi-person teams. Self-... 
    Teljes munkaidő

    MP Solutions Ltd.

    Budapest
    2 hónappal ezelőtt
  •  ...Science, Mathematics, Electrical Engineering, or a related discipline. 7+ years of development experience . Exceptional hands-on Java experience- 5 years minimum. Some hands-on exposure to OR knowledge of distributed caching strategies, concurrent programming,... 
    Teljes munkaidő

    MP Solutions Ltd.

    Budapest
    2 hónappal ezelőtt
  •  ...Banki ügyfelünk dinamikusan fejlődő szervezeti egységébe keresünk medior vagy senior tudású Java fejlesztőt (saját állományukba, munkavállalói jogviszonyba), aki proaktívan tudja támogatni az értékpapír számlavezető rendszer fejlesztési folyamatot. Feladatok:... 
    Jó fizetés
    Heti 2 napra
    Budapest
    5 napja
  •  ...szolgáltatásokat az egyik legnagyobb német értékpapír-kereskedelmi bank számára. 80 fős IT szakértői csapatuk bővítése miatt keresnek jelenleg Senior Java fejlesztő kollégát, aki egy identity management rendszer fejlesztésén dolgozna. Feladatok Üzleti igények megértése után a... 
    Jó fizetés
    Hosszú távú
    Teljes munkaidő
    Budapest
    3 napja
  •  ...Csapatunk Java Fejlesztőt keres. Partnerünk a világ legnagyobb vagyonkezelő, amely pénzügyi jólétet segítő befektetési szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek globálisan. Feladatok Üzleti igények alapján egyedi szoftvermegoldások tervezése, fejlesztése és karbantartása... 
    Budapest
    3 napja
  • 2 100 000 - 2 800 000 Ft/hó

     ...What we’re looking for from you ~6+ years of software engineering experience ~ Expertise in Java and Spring and the eagerness to learn more ~ Experience with developing and scaling complex microservices systems ~ Previous experience with identifying, analysing,... 

    Marshmallow

    Budapest
    11 napja
  • SENIOR JAVA BACKEND FEJLESZTŐ (SPRING BOOT)- BANK (GYW) Hungary - Budapest A Tech People egy európai munkaerő-közvetítő vállalat, mely magasan képzett erőforrásokat, valamint kiszervezett technológiai szolgáltatásokat nyújt különböző iparágak számára. Jelenleg az alábbi... 
    Napi

    TechPeople

    Budapest
    2 hónappal ezelőtt
  • 1 700 000 - 2 100 000 Ft/hó

     ...love. About the Product Bridge is a software that people use for learning, self-...  ...Experience: ~5+ years of experience in Java or Kotlin SpringBoot based REST API development...  ...2.1 M HUF gross/month depending on your seniority), bonus (based on the performance of the... 

    Get Bridge

    Budapest
    13 napja
  • 1 400 000 - 1 700 000 Ft/hó

     ...ha: Rendelkezel felsőfokú végzettséggel műszaki területen. Van legalább 6 év szoftverfejlesztői tapasztalatod, melyből 4 évet Java-val dolgoztál. Jártas vagy Eclipse fejlesztőkörnyezet használatában. Aktív, kommunikáció képes angol nyelvismerettel rendelkezel... 
    Kötetlen munkaidő

    Siemens Mobility Kft.

    Budapest
    16 napja
  • 900 000 - 1 300 000 Ft/hó

     ...Legalább 2 év releváns szakmai tapasztalat Java SE és Springboot ismeret PostgreSQL ismeret Analitikus gondolkodásmód Linux alapismeretek Tárgyalóképes angol nyelvtudás szóban és írásban Nyitottság az új ismeretek elsajátítására Előnyt jelenthet:... 

    DPDGroup IT Solutions

    Budapest
    17 napja
  • 500 000 - 850 000 Ft/hó

     ...Oriented Programming principles, particularly in Java. Solid understanding of Java Core...  ...Angular or React. NIX, a global supplier of software engineering and IT outsourcing services, is looking for a Junior Java Developer in its office in Budapest (Vaci Greens,... 
    Teljes munkaidő

    NIX Tech Kft.

    Budapest
    3 napja
  •  ...We are looking for a Senior Software developer for an European energy company. Job Descriptions: Contribute to product development, complex application support, and project work as part of the IT team. Write clean, efficient, and maintainable code based on business... 
    Budapest
    6 napja
A munkaadók láthatják az Ön profilját az adatbázisban és ajánlhatnak Önnek munkát
  • Álláskeresés
  • Gyűjtemény
  • Chatek
  • Értesítéseim
  • Fizetések
  • Feliratkozások