Áruösszekészítő

2 332 Ft/óra
Teljes munkaidő, Részmunkaidő
Budapest, Nagyvárad tér
Megnézem a térképen
  • A momentin azzal a céllal jött létre, hogy partnereinek pontos és hatékony megoldást biztosítson elsősorban leltározási tevékenységeinek ellátásában. Az évek során a leltározáson kívül számos készletkezeléssel kapcsolatos feladatban is támogattuk partnereinket, mint árufeltöltés, komissiózás (áruösszekészítés). Célunk, hogy együtt gondolkodással valós támasza lehessünk partnereinknek.

Főbb feladatok, munkák:

Áruösszekészítés PDA segítségével egy népszerű svéd bútoráruházban!

Az álláshoz tartozó elvárások:

  • Jó fizikum (előfordulhatnak nehezebb termékek is)
  • Heti minimum 3 nap vállalása, tervezetten hosszabb távon mint 1-3 hónap
  • Raktári tapasztalat
  • Pontosság
  • Megbízhatóság

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

  • Középfokú végzettség (vagy akár folyamatban lévő tanulmányok, hiszen 18 év feletti diákok jelentkezését is várjuk!)

Amit kínálunk:

  • A juttatási csomagunkkal elérhetővé válik akár a 2.332 forintos órabér is heti 40 óra munkával, amely az alapórabéren felül tartalmazza a jelenléti és teljesítmény alapú bónuszainkat is! A feltüntetett bér is kerül kiutalásra, nem vonunk le semmit belőle!
  • Heti kifizetés! Az adott heti munkádért járó összeget a rá következő héten legkésőbb péntekig meg is kapod!
  • Rugalmas heti beosztás hétfőtől szombatig - Te döntheted el mely napokon dolgozol!
  • 7:00-15:30-ig tartó és/vagy 12:00-20:00-ig tartó műszak közötti választási lehetőség (kötelező fél óra szünettel, amit egyben kell kivenni!)
  • A munkavégzés helyszíne: Budapest, XXIII. kerület - de a kijutás megoldott innen: IX. kerület (Nagyvárad tér közelében)
  • Kedvezményes dolgozói étkezési lehetőség
  • Kulturált környezet

Fejlődési lehetőség: ha látjuk benned az ambíciót, akár vezetői pozícióba is kerülhetsz pár hónap alatt!

Jelentkezz most, hogy tájékoztathassunk a további részletekről a momentin weboldalunk "Állások" menüpontjában!

Az állásajánlat közzétéve 22 napja
Hasonló hirdetések, amelyek érdekelhetikA(z) Áruösszekészítő alapján: Budapest, Nagyvárad tér állásajánlat
  •  ...Áruösszekészítő munkatársakat keresünk Fótra! Feladatok ~ kisméretű csomagok pakolása ~2-5kg nőknek ~5-10kg férfiaknak ~ címkézés ~ PDA kezelés (betanítják) Amit kínálunk Azonnali kezdés Napi bejelentés Hosszútávú munkalehetőség Pensum Group... 
    Ajánlott
    Azonnali munka

    Pensum Group Nyrt.

    Fót, Pest
    2 napja
  •  ...Budaörsi áruösszekészítő Budaörsi raktárunka keressük az új áruösszekészítő kollégáinkat 3 műszakos munkarendben 8 órában! Legyél te a csapatunk új tagja és fejlődj egy dinamikus csapatban! Folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítunk számodra! Foglalkoztatás típusa... 
    Ajánlott
    Nettó bér
    Teljes munkaidő
    8 órás
    2 műszakos
    3 műszakos

    Prohuman

    Budaörs, Pest
    28 napja
  • 274 000 Ft/hó

     ...Botanikusa, Termesztője, Gyártója és Forgalmazója saját szépségápolási termékeinek. Bővülő csapatunkba keresünk Raktáros - Áruösszekészítő kollégákat. Feladatok: ~Beérkező áruk megfelelő raktárhelyre történő betárolása ~Kézi és gépi árumozgatás ~Szállító járművek... 
    Ajánlott

    Yves Rocher Hungary Kft

    Budapest, VIII. kerület
    1 napja
  • 350 000 - 450 000 Ft/hó

    Amit mi kínálunk Neked: ~Kezdő fizetésed nettó 350 000 Ft, amely a betanulási idő után nettó 4000 000 Ft-ra emelkedik. ~Stabil és biztos munkahely, támogató csapat. ~Modern munkakörnyezet, professzionális eszközökkel. ~Fejlődési és előrelépési lehetőség egy dinamikusan...
    Ajánlott
    Nettó bér
    Hétvégi

    MDS Kft.

    Nagytarcsa, Pest
    2 hónappal ezelőtt
  • Raktáros munkatársat keres az Euro Warehouse Kft.! Munkavégzés helye: Budapest, 9. kerület, Táblás utca 36-38. Dél-pesti Üzleti Park Küldd el fényképes önéletrajzodat az ****@*****.*** e-mail címre vagy érdeklődj telefonon a (***) ***-**** számon, vagy...
    Ajánlott
    Nettó bér
    Bejelentett munkaviszony
    8 órás

    Munkalehetőség Mindenkinek Kft.

    Budapest, I. kerület
    14 napja
  • Áruösszekészítő - futár diákmunka Leírás: Pörgős diákmunkát keresel suli mellé, ahol mozoghatsz, pénzt kereshetsz, és nem kell egész nap egy helyben ülnöd? Itt a lehetőség, hogy raktári kisegítőként és futárként is dolgozz egy fiatalos csapatban, jó hangulatban, rugalmas... 

    MADS Iskolaszövetkezet

    Budapest
    1 napja
  • Áruösszekészítő diákmunka Leírás: Nappali tagozatos, jogosítvánnyal rendelkező diákokat keresünk 18 éves kortól futár feladatok ellátására. Feladat: Termékek összekészítése kiszállításra Raktári árukezelés Termékek összegyűjtése a megrendelések alapján Dobozok, csomagok... 

    MADS Iskolaszövetkezet

    Budapest
    7 napja
  • A pozícióhoz kapcsolódó főbb feladatok: ~Az áruk ki-, illetve becsomagolása, ügyelve a szépségre, ízlésességre, minőségre  ~Minőségi, mennyiségi ellenőrzés  ~Csomagolást segítő eszközök segítségével címkézés  ~A kicsomagolt áru tisztítása, előkészítése az emblémázásra...
    Betanított
    Műszakos munka

    Beck And Partners Kft.

    Budapest
    17 napja
  • ~Anyagmozgatás kézzel és géppel (targoncával) ~Megrendelt áruk összekészítése, komissiózás ~A raktár rendben és tisztántartása ~Termékek betárolása, kitárolása, mozgatása polcos állványrendszerben

    Easyhiring Services Kft.

    Gyál, Pest
    13 napja
  • Szeretnél egy országosan elismert autóalkatrész-hálózat raktárában dolgozni, ahol megbecsülik a pontos és lelkiismeretes munkádat?Raktári munkatársat - komissiózót keresünk budapesti raktárunkba.Mikor Szeretnél egy országosan elismert autóalkatrész-hálózat raktárában dolgozni...
    Könnyű fizikai munka
    8 órás
    Hétköznap
    Hétvégi
    1 műszakos
    4 órás

    Starjobs Magyarország Kft.

    Budapest
    6 napja
  •  ...Komissiózó Áruösszekészítő, komissiózó munkatársakat keresünk azonnali kezdési lehetőséggel ingyenes buszjáratokkal vagy akár szállással! Foglalkoztatás típusa Teljes munkaidős Tapasztalat 1-3 év szakmai tapasztalat Végzettség Általános iskola Nyelv Magyar... 
    Teljes munkaidő
    Könnyű fizikai munka
    Azonnali munka
    3 műszakos
    Műszakos munka

    Prohuman

    Gyál, Pest
    27 napja
  • Komissiózó kollégát keresünk vecsési raktárunkba. ~bejelentett alkalmazotti jogviszony ~ősztől a munkavégzés helye Szigetszentmiklós lesz Elvárások: ~minimum általános iskolai végzettség Munkaidő ~Hétfőtől-péntekig, 08:00-16:00 (nem jellemző a túlóra...
    Bruttó bér
    Nettó bér
    Bejelentett munkaviszony

    Pay4Labour Zrt.

    Vecsés, Pest
    12 napja
  • 400 000 - 800 000 Ft/hó

    Követelmények: Feladatok: ~Megrendelések pontos összekészítése a raktárban (komissiózás) a kijelölt lista vagy digitális rendszer alapján. ~Áruk szkennelése, ellenőrzése és összegyűjtése. ~A termékek minőségének és mennyiségének ellenőrzése. ~Áruk csomagolása...
    Bejelentett munkaviszony
    Hosszú távú
    Teljes munkaidő

    PRO-MAX Service S Kft.

    Szigetszentmiklós, Pest
    4 órája
  • Raktáros - komissiós Magyarország piacvezető cukrász, sütőipari és gasztronómiai nagykereskedése budapesti csapatába keres raktáros - komissiós munkatársat. Feladatok Vevői rendelések összekészítése Göngyöleg kezelése Raktározási, árumozgatási feladatok ...
    Bejelentett munkaviszony
    Hosszú távú
    Teljes munkaidő

    BÉKÁS Kft.

    Budapest, III. kerület
    9 napja
  •  ...Áruösszekészítő munkatársakat keresünk Maglódra! Feladatok ~ kisméretű csomagok pakolás ~2-5kg nőknek ~5-10kg férfiaknak ~ címkézés ~ PDA kezelés (betanítják) Amit kínálunk Azonnali kezdés Napi bejelentés Hosszútávú munkalehetőség Heti kifizetés... 
    Heti kifizetés
    Azonnali munka

    Pensum Group Nyrt.

    Maglód, Pest
    10 napja
  • 1 970 - 2 561 Ft/óra

    Feladat Csomagszortírozásra fel! Heti kifizetés – egész nyáron! &##128205; Könnyű kijutás : Újpest központjától mindössze 15 perc! &##128338; Rugalmas beosztás – Te döntöd el, mikor dolgozol, nincs kötelező óraszám. &##128338;Augusztusi kezdéssel ! Miért jó...
    Heti kifizetés
    Bruttó bér
    Nyári munka
    Könnyű fizikai munka
    Nappali
    Éjszakai munka
    Műszakos munka

    Y Generáció Iskolaszövetkezet

    Fót, Pest
    7 napja
  • 1 970 - 2 561 Ft/óra

    Feladat Várjuk lelkes jelentkezőinket csomagszortírozó pozíciónkra  Ráérsz a nyáron? ☀️Dolgozz, hogy tudj fesztiválozni és évközben pienni!  &##128184;A tárgyhetet követő héten pénteken megkapod a fizetésedet. Fő feladatod a csomagok irányítószám szerinti szétválogatása...
    Bruttó bér
    Nyári munka
    Fizikai munka
    Délutáni
    Hétköznap
    Nappali
    Éjszakai munka
    Műszakos munka

    Y Generáció Iskolaszövetkezet

    Budapest, IX. kerület
    14 napja
  • A raktáros kolléga feladatai: ~Áruátvétel és bevételezés  ~Áru, anyag elhelyezése raktáron belüli tárolóhelyre (áru felcímkézése) ~Anyagkiadás folyamatának lebonyolítása  ~A fentiek vállalatirányítási rendszerben történő adminisztrációja ~A leltározásban és a selejtezésben...
    Bejelentett munkaviszony
    40 órás
    Hétköznap

    Beck And Partners Kft.

    Budapest
    1 napja
  • Csomagoló kollégákat keresünk Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő biobolt hálózatába! Munkavégzés helyszíne: Budapest 18. kerület Téged keresünk, ha nem riadsz vissza a fizikai munkától, jó állóképességgel rendelkezel van raktározásban, illetve komissiózásban...
    Teljes munkaidő
    1 műszakos

    Bio Egészség Kft

    Budapest
    9 napja
  • Feladataid lesznek: ~A raktári folyamatok szervezése az üzletvezetővel együttműködésben, a KPI célok elérése érdekében ~Folyamatos kapcsolattartás a látványtervező csapattal, részvétel a szállítások és transzferek koordinálásában ~Az áruszállítások határidőre történő...

    Beck And Partners Kft.

    Budapest
    22 napja
  • Áruátvételi munkatárs (M3) - Áruházi munkatárs - M3, Budapest Áruátvételi munkatárs (M3) Miért jó nálunk dolgozni? Stabil , megbízható, szerethető és családbarát, magyar vállalat vagyunk, családbarát intézkedésekkel Családias a légkör, és segítőkészek a kollégák...
    Okj képzés
    Teljes munkaidő

    Praktiker Építési - és Barkácspiacok Magyarország Korlátolt ...

    Budapest
    22 napja
  • A Magyar Posta megbízható és kiszámítható munkahely. Belépésedet követően segítünk abban, hogy munkádat könnyen és hatékonyan el tudd látni. Főbb feladatok ~Postai küldemények kézi, illetve gépi feldolgozása, azaz a küldemények irányítószám és cím alapján történő ...
    Bruttó bér
    Bejelentett munkaviszony
    Teljes munkaidő
    Könnyű fizikai munka
    Azonnali munka
    8 órás
    Éjszakai munka

    Magyar Posta Zrt.

    Fót, Pest
    2 hónappal ezelőtt
  • Amit nyújtanak Neked: ~Magyar tulajdonú cégnél stabil, hosszútávú munkalehetőséget határozatlan idejű munkaviszonnyal ~Biztonságos, modern munkakörnyezetet ~Betanulást és a szakmai fejlődés támogatását ~Jó hangulatú csapatot ~Versenyképes juttatást ~Cafeteria...
    2 műszakos
    Műszakos munka

    Beck And Partners Kft.

    Budapest
    2 napja
  • Feladatok: ~Az áruk, késztermékek biztonságos és sérülésmentes tárolásával és szállításával kapcsolatos feladatok ellátása ~Áruk összekészítése és csomagolása, tételes ellenőrzése ~Rendelések kezelése, nyomon követése ~Kapcsolattartás a futárcégekkel ~A raktározáshoz...
    Bejelentett munkaviszony
    Hosszú távú
    8 órás

    Beck And Partners Kft.

    Budapest
    5 napja
  • Komissiózó munkatárs Ha szeretnél egy megbízható csapat tagja lenni Németországban, jelentkezz most! Németországi fizikai munka nettó 700.000 - 800.000 Ft/hó fizetéssel, INGYENES szállással és INGYENES munkába járással! Több mint 10 éve sikeresen működő magyar partnercégünk...
    Nettó bér
    Bejelentett munkaviszony
    Hosszú távú
    Teljes munkaidő
    Fizikai munka
    Azonnali munka

    Connect28 HR Consulting Kft.

    Budapest
    5 napja
  • LightTech Lámpatechnológiai Kft. keres Kiszállítási előkészítő munkatársat logisztikai területre. Cím: 2120 Dunakeszi, Hegyrejáró utca 1 Nem dohányzó munkahely! Önéletrajzokat várjuk a ****@*****.*** címre, vagy a "Jelentkezem" gomb megnyomásával küldje...
    Bejelentett munkaviszony

    Munkalehetőség Mindenkinek Kft.

    Kerepes, Pest
    20 napja
  • Az idén 35 éves Unix Autó piacvezető a hazai autóalkatrész nagykereskedelemben. 3 országban közel 3000 munkatárssal és mintegy 180 áruházban szolgáljuk ki partnereinket és vásárlóinkat. Büszkék vagyunk rá, hogy eredményes működésünk elismeréseként 2016-ban megkaptuk az ...
    Jó fizetés
    Bruttó bér
    Teljes munkaidő
    Hétvégi
    Nappali
    1 műszakos

    Unix Autó Kft.

    Budapest
    7 napja
  •  ...Szeretnél rugalmas munkaidőben és kiváló órabérben dolgozni? Akkor itt a lehetőség! Áruösszekészítő pozícióba keresünk diákokat, Gödöllői áruházunkba! Feladatok Online beérkezett rendelések összekészítése Áruház működésének támogatása Árufeltöltési munka segítése... 
    Órabéres
    Azonnali munka
    Heti 2 napra
    Kötetlen munkaidő

    Pensum Group Nyrt.

    Gödöllő, Pest
    26 napja
  •  ...Hosszú távú áruösszekészítő diákmunka Érden! Feladatok ~ Online rendelések összekészítése PDA rendszer segítségével Elvárások ~ Heti minimum 2 - 3 alkalom vállalása ~ Nappali tagozatos jogviszony ~+18 életkor Amit kínálunk FIX műszakok Megbízható... 
    Órabéres
    Hosszú távú
    Heti 2-3 alkalom

    Pensum Group Nyrt.

    Érd
    21 napja
  • Feladatok ~Export, import kamionok fel- és lerakodásának ellenőrzése a minőségi és mennyiségi követelményeknek megfelelően. ~Raktárközi beszállítások, kartondoboz, és hungarocell szállítmányok lepakolásának ellenőrzése, szállítmányok tételes átvétele. ~Szállítóeszközök...
    Biztos fizetés
    Bejelentett munkaviszony
    1 műszakos

    Express LUCK Europe Electric KFT

    Szigetszentmiklós, Pest
    3 órája
A munkaadók láthatják az Ön profilját az adatbázisban és ajánlhatnak Önnek munkát
  • Álláskeresés
  • Gyűjtemény
  • Chatek
  • Értesítéseim
  • Fizetések
  • Feliratkozások