Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

KITE Zrt.

Weboldal www.kite.hu

A KITE (Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés) 1972-ben, kilenc mezőgazdasági szövetkezet összefogásával, a Nádudvari Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet irányításával alakult meg. Kezdetben nonprofit szervezetként működött. Célkitűzésük volt, hogy a tudomány és a technika legújabb eredményeit hasznosítsák, korszerű gépsorok, vetőmagvak, műtrágyák és vegyszerek alkalmazására törekedtek. Elhatározásuk volt továbbá, hogy elsajátítják és alkalmazzák a korszerű termelési eszközök eredményes működtetéséhez szükséges fejlett technológiai, munka- és üzemszervezési eljárásokat. A KITE sikerét bizonyítja, hogy alig 5 év eltelte után taggazdaságainak száma már 400 fölé emelkedett, amelyeknek összes szántóterülete közel 1,4 millió hektár volt. Ennek a számnak a nagyságát érzékelteti, hogy ez a magyarországi szántóterületek 30%-át képviselte. A gépesítés területén is rövid időn belül fejlődés mutatkozott. 1973 tavaszán 16 db John Deere traktorra alapozott géprendszer működött, melynek száma 2 év elteltével már átlépte a fél ezret és ez a dinamikus növekedés a későbbi években is megmaradt.

Munka a KITE Zrt. vállalatnál

  • Szervizszerelő gyakornok

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Szervizszerelő gyakornok KITE Zrt. A KITE Zrt. - Magyarország piacvezető mezőgazdasági cége - pályázatot hirdet megismerni a társaság működését és tevékenységét,a cégen belüli szakmai képzéseken való aktív részvétel,szakmai tudás fokozatos elsajátítása,gépek és berendezések... 
  • Technológiai gépkezelő

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Technológiai gépkezelő KITE Zrt. A KITE Zrt. Innovációs Főigazgatósága pályázatot hirdet a technológiai bérgép szolgáltatásban üzemeltetett magas technológiai színvonalú mezőgazdasági gépek kezelése,a hatékony gépüzemelést támogató rendszerek bemutatása,a technológiai... 
  • Gépüzemeltetési technikus

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Gépüzemeltetési technikus KITE Zrt. A KITE Zrt. több mint négy évtizedes múltra tekint vissza, mára Magyarország piacvezető mezőgazdasági cégévé fejlődött. Megalakulásunk óta az egyik fő alappillérünk a folyamatos fejlődés, így új munkatársunkra hosszútávon számítunk, biztosítva... 
  • Géptelepi technikus

    Sárbogárd, Fejér

    Géptelepi technikus KITE Zrt. A KITE Zrt. több mint négy évtizedes múltra tekint vissza, mára Magyarország piacvezető mezőgazdasági cégévé fejlődött. Megalakulásunk óta az egyik fő alappillérünk a folyamatos fejlődés, így új munkatársunkra hosszútávon számítunk, biztosítva... 
  • Villamosmérnök

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Villamosmérnök KITE Zrt. A KITE Zrt. Építésügyi és Karbantartási Osztálya pályázatot hirdet megismerni a társaság felépítését, működését és tevékenységét;KITE Zrt. létesítményeinél a meglévő villamos és elektronikus eszközök, berendezések, összetett rendszerek eseti javíttatása... 
  • Tűz-és munkavédelmi szakember

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Tűz-és munkavédelmi szakember KITE Zrt. A KITE Zrt - Magyarország piacvezető mezőgazdasági cége - pályázatot hirdet A munkabiztonsági, tűzvédelmi, környezetvédelmi előírásokkal kapcsolatos dokumentációk elkészítése és naprakész vezetése/ annak ellenőrzése, a kapcsolódó... 
  • Junior műszaki menedzser

    Aszód, Pest

    Junior műszaki menedzser KITE Zrt. A KITE Zrt. több mint négy évtizedes múltra tekint vissza, mára Magyarország piacvezető mezőgazdasági cégévé fejlődött. Megalakulásunk óta az egyik fő alappillérünk a folyamatos fejlődés, így új munkatársunkra hosszútávon számítunk, biztosítva... 
  • Szervizszerelő

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Szervizszerelő KITE Zrt. A KITE Zrt. - Magyarország piacvezető mezőgazdasági cége - pályázatot hirdet gépek és berendezések szervizellátása,alkatrész szükséglet felmérése, jelentése,a szervizelt gépek és berendezések használatához kapcsolódó alkalmazástechnológiai tanácsadás... 
  • Junior építész

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Junior építész KITE Zrt. A KITE Zrt. Építésügyi és Karbantartási Osztálya pályázatot hirdet megismerni a társaság felépítését, működését és tevékenységét;részvétel a karbantartási és felújítási terv készítésében és a munkálatok megvalósításában;felmérési, átalakítási,... 
  • Demo technikus

    Nádudvar, Hajdú-Bihar

    Demo technikus KITE Zrt. A KITE Zrt. több mint négy évtizedes múltra tekint vissza, mára Magyarország piacvezető mezőgazdasági cégévé fejlődött. Megalakulásunk óta az egyik fő alappillérünk a folyamatos fejlődés, így új munkatársunkra hosszútávon számítunk, biztosítva...