Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

SALUS Orthopedtechnikai Kft.

Weboldal salusweb.hu

A gyógyászati segédeszköz gyártása és forgalmazása terén jelentős múltra visszatekintő, 25 éve működő magyar vállalkozás. A cég neve különböző jelentéseivel jól kifejezi hozzáállásunkat, filozófiánkat, melynek középpontjában a rászorulók, betegek elkötelezett segítése áll. A latin salus szó, jelent egészséget, jó létet, üdvöt, biztonságot, megfogalmazva, egy, az egész embert szem előtt tartó szemléletet, mely hozzáállás fókuszában az egész ember életminőségének javítása áll. Egy olyan szolgálat, mellyel egy meghatározott élethelyzetben lévő, szükséget szenvedő embertársunk mellé tudunk állni, tudunk neki segíteni. Ezt az elkötelezett szolgálatot próbáljuk megvalósítani üzleti tevékenységünkön keresztül vagy az ezen célok megvalósításában dolgozó alapítványok támogatásával.Ezt a szemléletet képviselik egyfelől, az általunk gyártott minőségi, egyedi gyártású ortopédtechnikai eszközök, ahol ortopédtechnikusaink egyedileg kísérik a betegeket a diagnózistól a gyógyulás útján.

Munka a SALUS Orthopedtechnikai Kft. vállalatnál

  • Komissiózó

    Budaörs, Pest

    Komissiózó (Áruösszeállító) SALUS ORTHOPEDTECHNIKA KFT. A SALUS gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó cég. A megrendelt áru összeállítása, a beérkező áruk átvétele. Feladatok: - A megrendelések, illetve a kiszedőlap alapján az áru összeszedése, ellenőrzésre... 
  • Ortopédtechnikai műszerész

    Budapest, XI. kerület

    Ortopédtechnikai műszerész SALUS-ORTHOPEDTECHNIKA Kft A SALUS gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cég, munkatársat keres ortopédtecnikai műszerész munkakörbe.Feladat:Közreműködés egyedi gyógyászati segédeszközök gyártásában.Elvárások:-jó... 
  • Gyógyászati segédeszköz eladó

    Budaörs, Pest

    Gyógyászati segédeszköz eladó SALUS ORTHOPEDTECHNIKA KFT. Gyógyászati segédeszköz áruházunkba és boltjainkba keresünk eladókat. A munkavégzés helye Budaörs vagy Budapest. Pozíció leírás:A kiskereskedelmi vásárlók kiszolgálása és tájékoztatása. Feladatok: - felvilágosítás...