Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Euronics

Weboldal euronics.hu

A Vöröskő Kft.-t 1989 februárjában Balatonfüreden alapították, itt nyílt meg első üzletünk. Vállalatunk a helyi nevezetesség, a szőlő növekedésének kiváló táptalajául szolgáló, magas vastartalmú vörös homokkő után kapta nevét.

Az elmúlt több mint negyed évszázad azt is bebizonyította, hogy egy gazdasági vállalkozásnak is biztos és szilárd alapot jelent.A 100%-ban magyar tulajdonú Vöröskő Kft. a legsikeresebb magyar vállalatok közé tartozik. A mára több mint 1100 főt foglalkoztató, kiterjedt országos üzlethálózattal rendelkező cég alapítása óta minden évet nyereséggel zárt. Stabil, tőkeerős pénzügyi hátteret tudhatunk magunk mögött és ennek megfelelően folyamatosan bővítjük piaci jelenlétünket.

A több mint 27 éves múlttal rendelkező Vöröskő Kft. 65 boltra kiterjedt országos üzlethálózattal, a boltok munkáját támogató központi egységgel, több mint 900 munkatárssal, stabil, tőkeerős pénzügyi háttérrel és folyamatosan bővülő piaci jelenlétével a magyarországi műszaki kereskedelem legnagyobb magyar tulajdonú szereplője.

Munka a Euronics vállalatnál

  • Értékesítő

    Nagykanizsa, Zala

    Főbb feladatok ~Elektronikai cikkek és egyéb kiegészítők értékesítése ~Vásárlók kiszolgálása és szakmai tanácsadás Munkakör betöltésének feltételei ~Akkor leszel sikeres, ha szívesen beszélgetsz az emberekkel, és szeretsz értékesíteni. ~Legyél udvarias, kedves...
  • Pénztáros

    Budakalász, Pest

    Főbb feladatok ~Pénztárgép pontos kezelése ~A vásárlók magas színvonalú kiszolgálása ~Számlák kiállítása Munkakör betöltésének feltételei ~Felhasználói szintű számítógép ismeret ~Vásárlóközpontú gondolkodásmód ~Nyitott, mosolygós személyiség Amit kínálunk...
  • Áruházvezető

    Vác, Pest

    Áruházvezető (Vác) EURONICS - Vöröskő Kft. 69 boltra kiterjedt országos üzlethálózat, több mint 1200 munkatárs, stabil, tőkeerős pénzügyi háttér, folyamatosan bővülő piaci jelenlét. A 30 éves múlttal rendelkező Vöröskő Kft. a magyarországi műszaki kereskedelem legnagyobb... 
  • Értékesítő

    Szolnok

    Értékesítő EURONICS - Vöröskő Kft. 69 BOLTRA KITERJEDT ORSZÁGOS ÜZLETHÁLÓZAT, TÖBB MINT 1200 MUNKATÁRS, STABIL, TŐKEERŐS PÉNZÜGYI HÁTTÉR, FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ PIACI JELENLÉT. A 30 ÉVES MÚLTTAL RENDELKEZŐ VÖRÖSKŐ KFT. A MAGYARORSZÁGI MŰSZAKI KERESKEDELEM LEGNAGYOBB MAGYAR... 
  • Rendszergazda

    Veszprém

    Főbb feladatok ~a szolgáltatásainkhoz kapcsolódó IT szolgáltatások ellenőrzése, beállítás, dokumentálása és támogatása. ~Vállalaton belülről beérkező helpdesk ticketek kezelése ~Informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése ~Monitoring rendszerek kiépítése, kezelése...
  • Áruházvezető helyettes

    Vác, Pest

    Áruházvezető helyettes (Vác) EURONICS - Vöröskő Kft. A bolti csapat irányítása, motiválásaÉrtékesítési célok megvalósítása meghatározott értékesítési tervek alapjánAz üzlet napi operatív működésének irányítása, kapcsolódó szervezési és adminisztrációs feladatok ellátásaKészlet... 
  • Raktári adminisztrátor

    Üllő, Pest

     ...cégháttér ~Felelősségteljes pozíció ~Fiatalos, dinamikus csapat ~Hosszú távú munkalehetőség Munkakör betöltése során előnyt jelent ~Raktári adminisztrációban szerzett tapasztalat ~SAP vállalatirányítási rendszer ismerete ~Logisztikában szerzett tapasztalat... 
  • beszerzési adminisztrátor

    Veszprém

    Főbb feladatok ~az online beszerzési területen használt napi, heti, havi statisztikák, kimutatások elkészítése ~a vállalat irányítási rendszer használata, információk, adatok kinyerése, feldolgozása ~az online működéshez használt háttér programok használata, adatok... 
  • Beszerzési adminisztrátor

    Veszprém

    Beszerzési adminisztrátor EURONICS - Vöröskő Kft. az online beszerzési területen használt napi, heti, havi statisztikák, kimutatások elkészítésea vállalat irányítási rendszer használata, információk, adatok kinyerése, feldolgozásaaz online működéshez használt háttér programok... 
  • Leltározási felelős

    Veszprém

    Főbb feladatok ~Készletellenőrző leltárak levezetése országosan, a Társaság 69 áruházában és központi raktárban ~Leltárfelkészülések helyszíni ellenőrzése, támogatása az áruházakban ~Leltárdokumentáció összeállítása ~Készletvezetési problémák feltárása, kezelése ~A...