Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Euronics

Weboldal euronics.hu

A Vöröskő Kft.-t 1989 februárjában Balatonfüreden alapították, itt nyílt meg első üzletünk. Vállalatunk a helyi nevezetesség, a szőlő növekedésének kiváló táptalajául szolgáló, magas vastartalmú vörös homokkő után kapta nevét.

Az elmúlt több mint negyed évszázad azt is bebizonyította, hogy egy gazdasági vállalkozásnak is biztos és szilárd alapot jelent.A 100%-ban magyar tulajdonú Vöröskő Kft. a legsikeresebb magyar vállalatok közé tartozik. A mára több mint 1100 főt foglalkoztató, kiterjedt országos üzlethálózattal rendelkező cég alapítása óta minden évet nyereséggel zárt. Stabil, tőkeerős pénzügyi hátteret tudhatunk magunk mögött és ennek megfelelően folyamatosan bővítjük piaci jelenlétünket.

A több mint 27 éves múlttal rendelkező Vöröskő Kft. 65 boltra kiterjedt országos üzlethálózattal, a boltok munkáját támogató központi egységgel, több mint 900 munkatárssal, stabil, tőkeerős pénzügyi háttérrel és folyamatosan bővülő piaci jelenlétével a magyarországi műszaki kereskedelem legnagyobb magyar tulajdonú szereplője.

Munka a Euronics vállalatnál

  • Értékesítő

    Cegléd, Pest

    Értékesítő EURONICS - Vöröskő Kft. Elektronikai cikkek és egyéb kiegészítők értékesítéseVásárlók kiszolgálása és szakmai tanácsadás Akkor leszel sikeres, ha szívesen beszélgetsz az emberekkel, és szeretsz értékesíteni.Legyél udvarias, kedves és türelmes a vásárlókkalTudd... 
  • Áruházvezető

    Budapest, XI. kerület

    Áruházvezető (Budapest Savoya Park) EURONICS - Vöröskő Kft. 69 boltra kiterjedt országos üzlethálózat, több mint 1200 munkatárs, stabil, tőkeerős pénzügyi háttér, folyamatosan bővülő piaci jelenlét. A 30 éves múlttal rendelkező Vöröskő Kft. a magyarországi műszaki kereskedelem... 
  • Áruházvezető

    Budapest, XI. kerület

    Főbb feladatok ~Az áruházi csapat irányítása, motiválása ~Értékesítési célok megvalósítása meghatározott értékesítési tervek alapján ~Az áruház napi operatív működésének irányítása, kapcsolodó szervezési és adminisztárciós feladatok ellátása ~Az áruház kereskedelmi ...
  • Raktáros

    Esztergom, Komárom-Esztergom

    Főbb feladatok ~Anyagmozgatás ~Raktári folyamatokhoz tartozó dokumentáció kezelése ~Raktárri rend fenntartása ~Árukészlet folymatos pótlása Munkakör betöltésének feltételei ~Gyorsaság, hatékonyság ~Dinamikus munkavégzés ~Terhelhetőség Amit kínálunk ...
  • Árufeltöltő

    Tapolca, Veszprém

    Főbb feladatok Áru feltöltés Áru készlet kezelés Munkakör betöltésének feltételei ~Precizitás, pontosság ~Műszaki cikkek ismerete ~Nagyfokú munkabírás, terhelhetőség Amit kínálunk ~Versenyképes jövedelem ~Stabil cégháttér ~Fiatalos, dinamikus csapat ...
  • Hitelügyintéző

    Balatonboglár, Somogy

    Hitelügyintéző - Kecskemét, Balatonboglár EURONICS - Vöröskő Kft Vásárlók tájékoztatása a vásárláshoz kapcsolódó hitel lehetőségekrőlHitel ajánlatok, hitelszerződések valamint a kapcsolódó dokumentációk elkészítéseBanki adminisztrációs felület kezeléseA vásárlók magas... 
  • Értékesítő

    Dombóvár, Tolna

    Főbb feladatok ~Elektronikai cikkek és egyéb kiegészítők értékesítése ~Vásárlók kiszolgálása és szakmai tanácsadás Munkakör betöltésének feltételei ~Akkor leszel sikeres, ha szívesen beszélgetsz az emberekkel, és szeretsz értékesíteni. ~Legyél udvarias, kedves...
  • Vevőszolgálatos

    Budapest, XXIII. kerület

    Vevőszolgálatos EURONICS - Vöröskő Kft. Széleskörű információnyújtásPanaszkezelés és problémamegoldásAdminisztratív feladatok ellátása ÜgyfélközpontúságKiemelkedően jó kommunikációs, kapcsolatteremtő, problémamegoldó készségVevőszolgálati munkakörben és /vagy értékesítésben... 
  • Raktáros

    Tata, Komárom-Esztergom

    Főbb feladatok ~Anyagmozgatás ~Raktári folyamatokhoz tartozó dokumentáció kezelése ~Raktárri rend fenntartása ~Árukészlet folymatos pótlása Munkakör betöltésének feltételei ~Gyorsaság, hatékonyság ~Dinamikus munkavégzés ~Terhelhetőség Amit kínálunk ...
  • Visszáru ügyintéző

    Üllő, Pest

    Visszáru ügyintéző EURONICS - Vöröskő Kft. Kimutatások, statisztikák készítése áruházi visszáru készletszintekrőlKapcsolattartás az áruházakkal, dokumentumpótlások kezeléseRiportok készítése a beszállító partnerek részére, velük történő kapcsolattartásÁruházból elszállított...