Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Plazmaszolgálat Kft.

Weboldal plazmaadas.hu

A Plazmaszolgálat Kft. 2009 óta működtet plazmaferezis állomásokat Magyarországon. Az első állomást 2009-ben, a másodikat 2013-ban nyitottuk Budapesten. Harmadik központunkat 2014-ben nyitottuk Szegeden, a negyedik megnyitására 2016-ban került sor Győrben. 2017-től pedig két további vidéki városban várja donorait a Plazma Pont, Székesfehérváron és Debrecenben. 

A plazmaferezis a véradás egy speciális formája, mely során csak a vérplazma kerül levételre, melyből olyan életmentő gyógyszerek készülnek, melyek szintetikus úton nem állíthatóak elő.

Célunk, hogy megfeleljünk az Európai Unió iránymutatásának, miszerint a tagállamoknak önellátásra kell törekedni a plazmából készült gyógyszerek előállítása területén, azaz a magyar betegek magyar donorok által adott plazmából készült gyógyszereket kaphassanak.

Munka a Plazmaszolgálat Kft. vállalatnál

  • Egészségügyi szakasszisztens álláslehetőség

    Székesfehérvár

     ...dinamikusan fejlődő Plazmaszolgálat Kft. legmodernebb technológiával felszerelt székesfehérvári plazmaferezis centrumába EGÉSZSÉGÜGYI SZAKASSZISZTENS (Székesfehérvár) munkakörbe munkatársat keres. FELADATAI: Vérplazma levétele (plazmaferezis elvégzése) A vérplazma... 
  • Egészségügyi szakasszisztens (Székesfehérvár)

    Székesfehérvár

     ...gyógyszeriparban tevékenykedő, dinamikusan fejlődő Plazmaszolgálat Kft. legmodernebb technológiával felszerelt székesfehérvári plazmaferezis centrumába EGÉSZSÉGÜGYI SZAKASSZISZTENS (Székesfehérvár) munkakörbe munkatársat keres. Ha a hirdetésünk felkeltette az érdeklődését, akkor... 
  • Centrumvezető álláslehetőség Budapesten

    Budapest

     ...gyógyszeriparban tevékenykedő, dinamikusan fejlődő Plazmaszolgálat Kft. legmodernebb technológiával felszerelt budapesti plazmaferezis centrumába CENTRUMVEZETŐ (BUDAPEST) munkakörbe munkatársat keresünk. FELADATAI: A centrum profitábilis irányítása,... 
  • Egészségügyi szakasszisztens állás Győrben

    Győr

     ...tevékenykedő, dinamikusan fejlődő Plazmaszolgálat Kft. legmodernebb technológiával felszerelt győri plazmaferezis centrumába   EGÉSZSÉGÜGYI SZAKASSZISZTENS (GYŐR) munkakörbe munkatársat keres   Feladatai Vérplazma levétele (plazmaferezis elvégzése) A vérplazma... 
  • Egészségügyi asszisztens álláslehetőség Budapesten

    Budapest

    Munkavégzés helye: Budapest 2020. 07. 07. 08:08 Jelentkezem Piacvezető, a gyógyszeriparban...  ...Plazmaszolgálat Kft. legmodernebb technológiával felszerelt budapesti plazmaferezis centrumába EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS (BUDAPEST) munkakörbe munkatársat keres.... 
  • Donorvizsgáló orvos pozícióba kollégát keresünk Győrben

    Győr

     ...tevékenykedő, dinamikusan fejlődő Plazmaszolgálat Kft. legmodernebb technológiával felszerelt győri plazmaferezis centrumába   DONORVIZSGÁLÓ ORVOS (GYŐR) munkakörbe munkatársat keres.   FELADATAI: Plazmaadók (donorok) fizikális vizsgálata, plazmaadásra való...