Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Schönherz Iskolaszövetkezet

Weboldal schonherz.hu
Típus közvetítő
Ágazat Személyzeti irányítás, HR
Alapítás éve 1995
Munkatársak száma kevesebb, mint 500 munkatárs

A Schönherz Iskolaszövetkezetet 1995-ben alakult. Szakmai, kiemelten informatikai, mérnöki, műszaki és adminisztratív diákmunkák közvetítésére specializálódtunk, de ajánlataink között hagyományos diákmunkák és hostess feladatok is megtalálhatók. Küldetésünk, hogy hidat képezzünk a jövő szakemberei és a munkaadó cégek között. Szerepünk kétirányú: az egyetemistákat, főiskolásokat szakmai tapasztalatokhoz és bevételi forráshoz juttatni, a megrendelőknek pedig humán erőforrást és utánpótlást biztosítani. Budapesti telephelyünk mellett 2004-ben Debrecenben, 2011-ben Miskolcon, 2013-ban Pécsett nyitottunk kirendeltséget. 

Mert olyan, egyetem és főiskola mellett végezhető munkákat biztosítunk, amelyek nemcsak az anyagi problémáidat oldják meg, hanem szakmai fejlődési lehetőséget is biztosítanak számodra, és ezzel megalapozhatják a jövődet, segítenek karriered építésében. A szakmai diákmunkalehetőségek mellett természetesen hagyományos diákmunkákkal is foglalkozunk, de elsődleges célunk az, hogy már a tanulmányaid során hasznosíthasd elméleti tudásodat, ami később segíthet az elhelyezkedésben

Több mint 20 éve foglalkozunk diákmunka közvetítéssel, és hogy munkánknak mennyire van létjogosultsága, bizonyítja a tény, hogy a rajtunk keresztül dolgozó diákok 73%-a diplomaszerzés után ajánlatot kap attól a cégtől, amelynél diákmunkát vállalt. Számos képzési és fejlődési lehetőséget biztosítunk tagjaink számára, hogy maximális mértékben segítsük őket karrierjük elindításában, és az adott pozícióhoz való megfelelésben. 

Irodáinkat Budapesten, Debrecenben Miskolcon és Pécsett találod. Érdemes benézned! 

Ha szeretnéd hasznosítani tudásod, ha érdekel az informatikusok, programozók, fejlesztők, mérnökök, gépészek vagy adminisztratív dolgozók világa, ha szakmai tapasztalatot szereznél, ha klassz fizetést szeretnél egy megbízható munkaadótól, akkor jó helyen jársz! Keresd meg a számodra legalkalmasabb állást! 

Chekkold aktuális ajánlatainkat és jelentkezz egyszerűen és gyorsan az általad választott munkára!

Munka a Schönherz Iskolaszövetkezet vállalatnál

  • Építőmérnök

    Budapest, XI. kerület

    1 600 Ft/óra
     ...##127970; A Partnerről: Partnerünk egy lapostető szigeteléssel foglalkozó mérnöki szolgáltató és vállalkozó cég.⚒ &##128073; Építőmérnöki tanulmányokat folytatsz? Szeretnél releváns munkatapasztalatra szert tenni egyetemi éveid alatt? &##127968; Akkor ne habozz, jelentkezz... 
  • Rendszergazda

    Budapest, X. kerület

    1 800 Ft/óra
    Leírás Partnerünk egy magyarországi központú, innovációra épülő, specializált gyógyszercég informatikai támogatását végzi. &##128138;&##128187; Feladatok: • Üzemeltetés-támogatás • Microsoft és Unix alapú rendszerek ellenőrzése (eseménynaplók, teljesítménygörbék) •...
  • Junior rendszermérnök

    Budapest, VIII. kerület

    1 200 - 1 500 Ft/óra
     ...Az informatika a hobbid? A jövődet az IT területen képzeled el, és tenni is szeretnél ennek megvalósításáért? Akkor jelentkezz Rendszermérnöki pozíciónkra, ahol partnercégünk támogat a célod elérésében! ✔️ Feladatok: - A kis- és középvállalati csoport helyszíni és távoli... 
  • JAVA fejlesztő

    Budapest, VII. kerület

    400 000 - 800 000 Ft/hó
     ...Elvárások: ✔️ Folyamatban lévő nappali tagozatos aktív/passzív/levelezős hallgatói jogviszony IT területen - végzéshez közeli félév ✔️ Java nyelv haladó szintű ismerete (Java SE) ✔️ Spring Framework alapszintű ismerete ✔️ JPA, Hibernate alapszintű ismerete ✔️ Erős... 
  • Desktop support munkatárs

    Budapest, III. kerület

    1 300 Ft/óra
    Leírás &##128226;&##128226; Desktop support diákmunkatársat keresünk &##128226;&##128226; Jól bánsz az emberekkel és informatikához is értesz? Szeretnél egy jó hangulatú csapatban dolgozni? &##129308;&##129307; Akkor itt a lehetőség! Feladat: &##128187; On-site support... 
  • Mérnök asszisztens

    Budapest, XI. kerület

    1 690 Ft/óra
    Leírás &##127970; Partnerünkről: Parterünk a napelemes rendszerek tervezése és kiépítése mellett generálkivitelezőként vállalja egy adott épület energetikailag optimalizált felújítását, átalakítását. ✔️ Feladatok: • Projektvezető Mérnökök tevékenységének támogatása...
  • Telefonos operátor

    Budapest, XIII. kerület

    1 250 Ft/óra
     ...munkát neked találták ki! &##128071; ✔️ Feladatok: • Bejövő és kimenő hívások lebonyolítása magyar és angol nyelven egyaránt • Telefonos segítségnyújtás car-sharing szolgáltatás kapcsán: probléma feltérképezés és elhárítása • Beérkező megkeresésekhez kapcsolódó adminisztráció... 
  • IT support gyakornok

    Budapest, XIV. kerület

    1 700 Ft/óra
     ...team által jelzett hibák reprodukálása ● Új rendszerverziók alapján felhasználói kézikönyvek frissítése, fejlesztése, írása ● Egyéb IT projektekhez köthető dokumentációk készítése ❗ Elvárások: ● Folyamatban lévő tanulmányok informatikai területen ● Magabiztos... 
  • Rendezvényi kisegítő projektmunka

    Budapest

    1 100 Ft/óra
     ...Magyarország legnagyobb energiaital gyártó és forgalmazó cége.&##128520; &##128073; Szeretnél nyáron pénzt keresni? Szívesen jársz rendezvényekre, megbízható vagy és segítőkész ráadásul még jó erőben is vagy? Akkor téged keresünk! Szólj a barátaidnak is, jelentkezzetek... 
  • Logisztikai kisegítő nyári munka

    Nagytarcsa, Pest

    1 765 Ft/óra
    Leírás &##127970; Partnercégünkről: Partnerünk egy megbízható, szállítmányozásért felelős vállalkozás. &##128667; ✔️ Feladatok: - A cég telephelyén könnyű fizikai munka elvégzése - Dobozok pakolása. - Kisebb szerelési munkák elvégzése &##128204; Elvárások: ...