Foton Ablak és Ajtó Logo

Foton Ablak és Ajtó

A cégről
Állásajánlatok0

A munkahelyi légkör talán az egyik legfontosabb szempont a munkahely kiválasztásakor. Életed legalább felét (amikor nem alszol) itt töltöd. A munkahely atmoszférája elsősorban az itt dolgozó emberektől függ. Így a munkatársak kiválasztásának az egyik legfontosabb szempontja, amit figyelembe veszünk az a barátságosság.

Kollektívánknak fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk mindannyian egymással. Ezért különösen odafigyelünk nemcsak egymásra, hanem magunkra is, és igyekszünk a kellő tiszteletet minden körülmény között megadni egymásnak. Törekszünk a tiszta, egyenes, egyszerű kommunikációra, akkor is, ha alkalomadtán kellemetlen dolgokat szükséges közölnünk egymással. Problémát csak akkor tudunk jól megoldani, ha őszinték vagyunk! Mivel mindannyiunknak lehetnek nehéz napjai, arra törekszünk, hogy ezeken a pillanatokon összefogva, átsegítsük egymást. Hiszen egységben az erő…

Bár a munkahelyi jó közérzet alapja elsősorban a munkatársak közötti harmonikus kapcsolat, azonban fontos a jól felszerelt, ápolt és modern munkakörnyezet is, amelyre szintén komoly figyelmet fordítunk.

FÉNY - MELEGSÉG - BIZTONSÁGFoton nyílászárók az otthona komfortjáért 1995 óta

Több mint 20 éve költöztetjük nyílászáróinkkal több ezernyi család otthonába a Fényt, Melegséget, Biztonságot. A mögöttünk álló több mint két évtized alatt köszönhetően elégedett ügyfeleinknek olyan mértékű fejlődést értünk el, hogy mára a Foton Kft. egyike Magyarország vezető nyílászáró gyártó cégeinek. A három gyáregységünknek köszönhetően Ön egyedülálló módon, akár 2-3 hét alatt élvezheti az új nyílászárói nyújtotta örömöt.

Kontakt adatok