Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Auchan

Weboldal www.auchan.hu
Alapítás éve 1998
Munkatársak száma több, mint 3000 munkatárs

Gérard Mulliez, az Auchan alapító elnöke, 1961-ben nyitotta meg első áruházát Észak-Franciaországban. Európában elsőként egyesítette az önkiszolgálást, a diszkontot és a ’mindent egy fedél alatt’ elvet. Napjainkban az Auchan egyike a legfontosabb francia kereskedelmi csoportoknak, világszerte pedig 2 kontinens 12 országában van jelen, 1 774 hipermarkettel és szupermarkettel, valamint 340 kereskedelmi központtal. A vállalatcsoport jelenleg 330 700 munkatársat foglalkoztat.

A cégcsoport alapvetően a hipermarketekre specializálódott, és létrehozása óta hű maradt a vállalati tervében előírt filozófiához, mely szerint minél jobban meg kell felelni a vásárlók igényeinek, korrekt, partnerségen alapuló munkakapcsolatot kell kialakítani a szállítókkal, valamint segíteni kell a vállalat alkalmazottait a fejlődésben, a hatékonyságban, s lehetővé kell tenni, hogy a munkatársak részesüljenek a közös sikerekből.

Munka a Auchan vállalatnál

  • Eladó a műszaki osztályon

    Törökbálint, Pest

     ...Feladatok - A vásárlók szívélyes fogadása, bizalmi kapcsolat kiépítése, szükségleteinek felmérése, tanácsadása - A műszaki osztályok és a felelőssége alá tartozó zóna megfelelő működésének biztosítása - A termékek és a kapcsolódó információk vonzó kihelyezése... 
  • Áruátvevő

    Üllő, Pest

    Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél csapatunk ...
  • Komissiózó

    Üllő, Pest

    Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél csapatunk ...
  • Áruátvevő

    Törökbálint, Pest

    Áruátvevő - Törökbálint Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet... 
  • Beszerző

    Budaörs, Pest

    Beszerző - Budaörs Központ Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat... 
  • Hentes

    Miskolc

    Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél csapatunk ...
  • Karbantartó

    Miskolc

     ...leírások, illetve rajzok használata, ismerete Hibák felismerése és önálló, gyors elhárítása Adott esetben kapcsolattartás a külső karbantartó vállalkozásokkal Elvárások Szakirányú végzettség (Villanyszerelő/ Elektronikai műszerész / Géplakatos)... 
  • Piacelemző

    Budaörs, Pest

    Piacelemző - Budaörs Központ Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat... 
  • Kampánymanager

    Budaörs, Pest

    Kampánymanager - Budaörs Központ Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat... 
  • Boltvezető-helyettes

    Sopron

    Boltvezető-helyettes - Sopron Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat...