Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Auchan

Weboldal www.auchan.hu
Alapítás éve 1998
Munkatársak száma több, mint 3000 munkatárs

Gérard Mulliez, az Auchan alapító elnöke, 1961-ben nyitotta meg első áruházát Észak-Franciaországban. Európában elsőként egyesítette az önkiszolgálást, a diszkontot és a ’mindent egy fedél alatt’ elvet. Napjainkban az Auchan egyike a legfontosabb francia kereskedelmi csoportoknak, világszerte pedig 2 kontinens 12 országában van jelen, 1 774 hipermarkettel és szupermarkettel, valamint 340 kereskedelmi központtal. A vállalatcsoport jelenleg 330 700 munkatársat foglalkoztat.

A cégcsoport alapvetően a hipermarketekre specializálódott, és létrehozása óta hű maradt a vállalati tervében előírt filozófiához, mely szerint minél jobban meg kell felelni a vásárlók igényeinek, korrekt, partnerségen alapuló munkakapcsolatot kell kialakítani a szállítókkal, valamint segíteni kell a vállalat alkalmazottait a fejlődésben, a hatékonyságban, s lehetővé kell tenni, hogy a munkatársak részesüljenek a közös sikerekből.

Munka a Auchan vállalatnál

  • Cukrász (Aquincum Óbuda)

    Pest megye

     ...Cukrász Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél... 
  • Eladó a műszaki osztályon

    Törökbálint, Pest

     ...Feladatok - A vásárlók szívélyes fogadása, bizalmi kapcsolat kiépítése, szükségleteinek felmérése, tanácsadása - A műszaki osztályok és a felelőssége alá tartozó zóna megfelelő működésének biztosítása - A termékek és a kapcsolódó információk vonzó kihelyezése... 
  • Áruátvevő

    Üllő, Pest

    Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél csapatunk ...
  • Komissiózó

    Üllő, Pest

    Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél csapatunk ...
  • Bolti munkatárs

    Budapest

    Bolti munkatárs - Újhegy Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet... 
  • Karbantartó

    Miskolc

    Karbantartó - Miskolc Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet... 
  • Hentes

    Miskolc

    Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat üzemeltet a világ 12 országában. Legyél csapatunk ...
  • Piacelemző

    Budaörs, Pest

    Piacelemző - Budaörs Központ Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat... 
  • Kampánymanager

    Budaörs, Pest

    Kampánymanager - Budaörs Központ Auchan Retail Magyarország Az Auchan egy francia nemzetközi kiskereskedelmi csoport és multinacionális vállalat, melynek központja Franciaországban, Croix-ban (Lille) van. Az Auchan jelenleg 287.000 munkavállalót foglalkoztat és 1774 áruházat... 
  • Dekoratőr

    Miskolc

     ...segítségnyújtás és tervezés, kivitelezés Dekorációk előkészítése Napi rutin és kreatív kérések megoldása Elvárások Dekoratőri szakmai tapasztalat és grafikai ismeret Az alábbi szoftver ismerete: CorelDraw, Adobe indesign, Adobe Illustrator, Adobe PhotoShop...