Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Torter e-Design Kiállítás Kivitelező és Díszletgyártó Kft.

Weboldal torter.hu

Nem ma kezdtük. 30 évvel ezelőtti repülőrajtunkat ma úgy hívnák: startup. A kezdetektől egyediség, ambíció és innováció jellemezte tevékenységünket. Kis lépéseknek tűntek ezek akkor nekünk, de annál nagyobbnak bizonyultak az akkoriban kialakuló kiállítás-szakmának. Kiállítási standok gyártásával kezdtük, és ma is a kiállítás és rendezvényipar a legfontosabb terepünk, de már egészen más távlatokkal. A piaccal együtt fejlődtünk, és velünk együtt fejlődött a piac is. Már kezdetben, a kétfős garázscégnél is az volt a cél, hogy miközben maradéktalanul kiszolgáljuk ügyfeleinket, kiaknázzuk a bennünk rejlő növekedési potenciált és egyszer elérjük a nemzetközi piacképességet. Büszkék vagyunk, hogy mára sikerült. A garázst gyorsan kinőttük, ma már több ezer m2-en, és a külső helyszíneket tekintve nem ritkán az országhatáron, sőt, a tengeren túl is dolgozunk. Egyedi cégvezetési és folyamatszervezési módszereink révén továbbra is családias közegben, de immár full-service ügynökségként várjuk a kiállításokkal, fesztiválokkal, egyedi standokkal, indoor és outdoor rendezvény-installációkkal kapcsolatos kihívásokat. 

 

SZOLGÁLTATÁSAINK

  • kiállítás kivitelezés
  • egyedi standok
  • díszletek
  • belsőépítészet
  • rendezvénydekoráció
  • bútorbérlés
  • design
  • 3D látványtervezés
  • reklámgrafikai tervezés és kivitelezés
  • üzletberendezés, belsőépítészeti tervezés és kivitelezés
  • bútorbérlés

Munka a Torter e-Design Kiállítás Kivitelező és Díszletgyártó Kft. vállalatnál

  • CNC operátor/programozó

    Budapest

    CNC operátor/programozó TorTer e-Design Kft. Kiállítás-kivitelező és díszletgyártó cég munkatársat keres CAD/CAM szoftverek kezelése CNC marógép programozása és anyagellátása, SCM Morbidelli X400 5 tengelyes marógép kezelése Nestingben való jártasság megléte Kiváló munkabírás...