Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

E.ON

Weboldal www.eon.hu

Az E.ON Hungária a nemzetközi E.ON-csoport tagjaként a magyar energia iparág fontos résztvevője. 20 éve indítottuk el a tevékenységünket Magyarországon, az azóta eltelt két évtizedben üzleti tevékenységünkkel, szakértelmünkkel, társadalmi felelősségvállalásunkkal elértük, hogy az E.ON jól csengő név lett és szívesen választják partnernek a cégünket az ügyfeleink energetikai megoldásaikhoz.

Az E.ON Hungária Zrt. immár két évtizede, 1995 óta van jelen Magyarországon jogelődjein keresztül. 2000 óta pedig E.ON néven az E.ON Hungária Zrt. fogja össze tulajdonosként az E.ON tevékenységét Magyarországon. Az E.ON Hungária 100%-os tulajdonosa a nemzetközi E.ON-csoporthoz tartozó E.ON Energie AG.

Az E.ON nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, ezért már szakmunkás, középiskolás szinttől ajánlunk lehetőségeket azoknak a fiataloknak, akik karrierjük építését egy olyan nemzetközi cégnél szeretnék elkezdeni, mint az E.ON. Egy olyan vállalatnál, ahol a jövőbe nézünk, új megoldásokat keresünk, és Magyarországra hozzuk a nemzetközi energetikai újításokat.

Munka a E.ON vállalatnál

  • Leolvasó

    Enying, Fejér

    Leolvasó (Enying, Simontornya vagy Sárbogárd) E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Enying, Simontornya és Sárbogárd környékén villamos- és gáz fogyasztásmérők leolvasásaLeolvasott adatok rögzítése a helyszínen kézi adatrögzítőben, a mérők szemrevételezéssel történő felülvizsgálata... 
  • Állomásgazda

    Tatabánya

    Állomásgazda (Tatabánya) E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. Erősáramú technikusi végzettséggel rendelkezel? Érdeklődsz az Alállomások működése iránt? Szeretsz utazni és önállóan tudod végezni a napi munkád? Akkor jelentkezz hozzánk most! Alállomás-üzemeltető csapatunkba... 
  • Hálózati villanyszerelő

    Vásárosnamény, Szabolcs-Szatmár-Bereg

    Hálózati villanyszerelő (Vásárosnamény) E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. villamos hálózatok karbantartásaszolgáltatás minőségjavításáramhálózati kapcsolások és feszültség-mentesítéseküzemzavar elhárítás lakossági bejelentések alapjánfeszültség alatti munkavégzésközvilágítási... 
  • Hálózatüzemeltető mérnök

    Zalaegerszeg

    Hálózatüzemeltető mérnök (Zalaegerszeg) E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. A kis- és középfeszültségű hálózat műszaki felügyelete a pécsi területenA partnerektől érkező igények egyeztetése, műszaki megoldási javaslatok kidolgozásaNormatív karbantartási, üzemviteli... 
  • Hálózati villanyszerelő

    Balmazújváros, Hajdú-Bihar

    Hálózati villanyszerelő (Balmazújváros) E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Villamos hálózatok karbantartása Áramhálózati kapcsolások és feszültség-mentesítések Lakossági bejelentések alapján egyedi és csoportos hibaelhárítás Feszültség alatti munkavégzés Közvilágítási hibák... 
  • Munkavédelmi csoportvezető

    Nagykanizsa, Zala

    Munkavédelmi csoportvezető E.ON Hungária Zrt. Munkavédelmi csapat koordinálása, munkavédelmi szolgáltatások biztosításaÜzleti vezetők támogatása a törvényi és a vállalatcsoport szintű követelményeknek való megfelelésben, az egészség- és munkavédelmi célok elérésbenVállalatcsoport... 
  • Adatmenedzsment szakértő

    Budapest

    Adatmenedzsment szakértő E.ON Ügyfélszolgálati Kft. Adathelyességi riportok előállítása, az előállt adatok elemzése, összefüggések meghatározásaOperatív területek segítése az adathelyességi elvek betartásában, fejlesztő észrevételek megfogalmazásaAdatkör feltérképezése... 
  • Adatmenedzsment szakértő

    Pécs

    Feladatok Adathelyességi riportok előállítása, az előállt adatok elemzése, összefüggések meghatározása Operatív területek segítése az adathelyességi elvek betartásában, fejlesztő észrevételek megfogalmazása Adatkör feltérképezése: adattérkép elkészítése, érintett...
  • Állomásgazda (Tatabánya)

    Tatabánya

    Feladatok Amiben számítunk Rád: Te leszel az a személy, aki Alállomások üzemeltetési feladatait ellátja (éves alállomási fejlesztési, üzemeltetési és karbantartási tervjavaslatok készítése, adatszolgáltatás) Munkaterveket készítesz heti, havi és éves szinten ...
  • Villamoshálózat-fejlesztő mérnök

    Nagykanizsa, Zala

    Villamoshálózat-fejlesztő mérnök E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Erősáramú villamosmérnöki végzettséggel rendelkezel és érdeklődsz a villamos hálózatok létesítése és átépítése iránt? Kiválóan tudsz ügyfelekkel kommunikálni és az önálló munkavégzésben is van tapasztalatod...