Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Félegyházi Pékség

A Félegyházi Pékség Délkelet-Magyarország meghatározó friss pékárut termelő vállalkozása, melynek piaca nyugaton a Duna vonalán is túlra nyúlik, keleten és délen az országhatárig, északon a Dunakanyarig terjed, beleértve egész Budapest területét.

Cégünk 1999-ben kezdte meg működését az akkori kiskunfélegyházi villanymalom helyén, ahol 2001-ig kizárólag malomipari termékek előállításával foglalkoztunk.

2001. március 1-jén került a kenyérgyár a Kiskunfélegyházi Malom Kft. tulajdonába. Ekkor „vertük le a lakatot” a 20 fővel vegetáló kenyérgyárról és kezdtük meg működtetését.

2004-ben a gazdasági és technológiai hatékonyság ésszerűsítése miatt profiltisztítást hajtottunk végre, mivel a sütőipari tevékenység folytatásának és fejlesztésének és a malomipari tevékenységnek is igen magasak voltak a beruházási és fejlesztési költségei. Döntenünk kellett, hogy melyik tevékenységet folytassuk tovább. Ezen okok miatt egy kisebb bérelt üzemegységünket felszámoltuk, a malomipari tevékenységet befejeztük, így 2004 őszétől kizárólag sütőipari vállalkozásként tevékenykedünk.

Munka a Félegyházi Pékség vállalatnál

  • Gépszerelő

    Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun

    Gépszerelő FÉLEGYHÁZI PÉKSÉG Kft. A Félegyházi Pékség Kft. Magyarország meghatározó és folyamatosan növekvő, 100%-ban magyar, családi tulajdonban lévő sütőipari vállalkozása a műszaki osztály bővítése céljából gépszerelő munkatársakat keres. Gépek rendszeres állapot felmérése... 
  • Gépszerelő

    Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun

    Gépszerelő munkalehetőség! A Félegyházi Pékség Kft. Magyarország meghatározó és folyamatosan növekvő, 100%-ban magyar, családi tulajdonban lévő sütőipari vállalkozása a műszaki osztály bővítése céljából gépszerelő munkatársakat keres. Feladatok: ~Gépek rendszeres... 
  • Pékáru mintabolti eladó

    Budapest

    Bolti eladó-pénztáros