Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Mind-Diák Szövetkezet Kecskemét

Weboldal www.minddiak.hu
Típus közvetítő
Ágazat Személyzeti irányítás, HR
Alapítás éve 1992
Munkatársak száma több, mint 3000 munkatárs

A Mind-Diák Szövetkezet 1993-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy egyetemi, főiskolai és középiskolai tanulók részvételével és szervezésében szakmai és időszakos munkákat végezzen. Alapvető feladatunk, hogy Megrendelőink igényeihez igazodva megtaláljuk a helyes megoldást, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók tanulmányaik ideje alatt és ahhoz igazodva, megfelelő munkalehetőséghez jussanak. Tanulmányaik mellett munkatapasztalatot szerezzenek, segítve ezzel a pályakezdés nehézségeinek leküzdését.

Munka a Mind-Diák Szövetkezet Kecskemét vállalatnál

  • Adminisztrációs munkatárs

    Debrecen

    1 300 Ft/óra
    Magyarországi központú, innovációra épülő, specializált gyógyszercég, amelynek legfőbb célja, hogy folyamatosan korszerű készítményekkel álljon a lakosság gyógyításának szolgálatában. Feladatok: dokumentációkezelés scannelés iratok lefűzése Elvárások...
  • Árufeltöltő

    Komárom, Komárom-Esztergom

    1 169 Ft/óra
    A Tesco Global Áruházak Zrt. 1994 óta van jelen Magyarországon. Világszerte jelenleg 5381 üzletet üzemeltetnek. Amennyiben hosszú távra szeretnél munkát vállalni, csatlakozz Te is ehhez a csapathoz, akár azonnali munkakezdéssel! Feladatok: árufeltöltés ...
  • Tartalomszerkesztő

    Debrecen

    1 211 Ft/óra
    Partnerünk honlapok és online tartalmak készítésével, karbantartásával és médiával kapcsolatos tanácsadással foglalkozó cég. Feladatok: Adatok feldolgozása Szövegszerkesztési feladatok elvégzése Tartalomfeltöltés online újságba Elvárások: ...
  • HelpDesk munkatárs

    Debrecen

    1 140 Ft/óra
    A Magyar Telekom Nyrt Magyarország egyik legnagyobb távközlési és infokommunikációs szolgáltatójaként több millió kapcsolattal kötődik ügyfelei életéhez. A vállalat hosszú távú diákmunkára várja a lelkes munkavállalókat. Feladatok: bejövő és kimenő hívások kezelése...
  • Adminisztratív munkatárs

    Szeged

    926 Ft/óra
    Több évtizedes múlttal rendelkező szegedi biztonságtechnikai cég, amely országosan biztosít korszerű és megbízható eszközöket, rendszereket. Feladatok: Dokumentumok rendezése Iktatás, fénymásolás, iratkezelés  Ügyfelekkel való kapcsolattartás Elvárások...
  • Árufeltöltő

    Hatvan, Heves

    1 334 Ft/óra
    A Tesco Global Áruházak Zrt. 1994 óta van jelen Magyarországon. Világszerte 5381 üzletet üzemeltet. Csatlakozz Te is a csapathoz! Feladatok: címkézés, áruk árainak ellenőrzése,leltározás területi igény nyomon követése kereskedelmi egységekben, üzletekben...
  • Beszerzési gyakornok

    Budapest, X. kerület

    1 300 Ft/óra
    A Woco Ipartechnika Kft. egy német autóipari cég, akik műanyag fröccsöntéssel és szereléssel foglalkoznak világszerte. Feladatok: Access adatbázis kezelése  Megrendelések megírása Ajánlatok bekérése Kapcsolattartás társosztályokkal, beszállítókkal...
  • Pénzügyi gyakornok

    Budapest, XVIII. kerület

    1 211 Ft/óra
     ...Számlák lefűzése  Banki bizonylatok rögzítésében való segítségnyújtás Vevő számlák rögzítése az SAP rendszerben Pénzügyekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása Elvárások: Nappali tagozatos aktív vagy passzív hallgatói jogviszony... 
  • Játékmester szabadulószobában

    Eger

    926 Ft/óra
     ..."A kijutás nem, de az élmény garantált!" Feladatok: érkező játékosok fogadása játékszabályok ismertetése szabadulószobai játékok levezetése a helyiség berendezéseinek visszapakolása Elvárások: betöltött 18. életév nappali tagozatos... 
  • Adatmenedzsment gyakornok

    Budapest, XIII. kerület

    1 211 Ft/óra
     ...hónapnál nem régebbi, három pontos erkölcsi bizonyítványra (kiválasztást követően is beszerezhető) Munkaidő Legalább fél éves gyakornoki idő Minimum heti 30 óra vállalása  Hosszú távú diákmunka Amit kínálunk Bruttó 1211 Ft/óra diákbér...