Elnézést kérünk, hiba történt és szerverünk nem tudta feldolgozni jelenleg kérését. Próbálja meg ismét néhány perc múlva.

Bkk Zrt.

Weboldal bkk.hu
Alapítás éve 2010
Munkatársak száma kevesebb, mint 3000 munkatárs

A Budapesti Közlekedési Központot (teljes nevén BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság) a Fővárosi Közgyűlés 2010. október 27-i döntésével hozta létre, a budapesti közlekedés új irányító szervezeteként.

A BKK létrehozását többéves szakmai előkészítő munka előzte meg. E munka során várospolitikai, városstratégiai, közlekedésszakmai és nem utolsósorban jogi szempontból vizsgálták meg szakértők, hogy miként lehetne intézményi szinten a nyilvánvalóan idejétmúlt, a közlekedésfejlesztés egyik legfőbb gátját jelentő széttagolt rendszert alapvetően megújítani és minden szereplőt rendszerszinten együttműködésre és magas szakmai szinten való működésre bírni. A budapesti közlekedés irányításán érdemben utoljára az 1960-as évek végén változtatott az akkori politika a Budapesti Közlekedési Vállalat létrehozásával. Az 1990 óta eltelt több mint húsz év megmutatta annak a közlekedésirányítási rendszernek a korlátait: bebizonyosodott, hogy demokratikus, piacgazdasági körülmények között, még úgy is, hogy a közlekedés Budapesten alapvetően a Fővárosi Önkormányzat kompetenciájába tartozik, súlyos napi szintű problémák terhelik a városban közlekedők életét. Sok esetben ez nem pénzhiány, hanem a szakmai koordináció és elhivatott, egységes vezetés hiánya miatt alakult így, figyelembe véve azt is, hogy az egyes konkrét szakemberek adott esetben jó szándékkal a legjobbra törekedtek.

Munka a Bkk Zrt. vállalatnál

  • Értékesítési főmunkatárs

    Budapest

     ...meglévő illetve potenciális Key account ügyfélkörének üzleti értékesítési szempontból fontos stratégiai, döntéshozói, döntés-előkészítői...  ...küldd el önéletrajzod és motivációs leveled Jelentkezem gombra kattintva az ” ÉRTÉKESÍTÉSI FŐMUNKATÁRS” referencia feltüntetésével!... 
  • HR főmunkatárs

    Budapest

     ...Nálunk dolgozni, jelentkezz hozzánk és vegyél részt céljaink megvalósításában! Az alábbi munkakörbe várjuk jelentkezésed: HR főmunkatárs A Te feladatod lesz: munkaviszony létesítésével, módosításával, megszűntetésével kapcsolatos feladatok elvégzése munkaköri... 
  • FORGALOMFELÜGYELETI FŐMUNKATÁRS

    Budapest

     ...FUTÁR rendszer üzemeltetésével foglalkozó forgalomfelügyelet területére, az alábbi munkakörbe várjuk jelentkezésed: FORGALOMFELÜGYELETI FŐMUNKATÁRS (FUTÁR rendszer üzemeltetés) A Te feladatod lesz: FUTÁR rendszer működését érintő projektekben való...